Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

83 helyen képtelenek voltak a megrongált védműveket kijavítani. Törvényhozásunk látva ezt a szomorú helyzetet, az 1914. évi XVIII. és XXX. t.-c.-ben a vízrendező társulatoknak adandó előlegekről, segélyekről, illetőleg kölcsönökről gondoskodott. Hazánkban különösen a mult század óta tervszerű következetességgel keresztiilvitt vízrendezés első és legsürgősebb feladatként az ország főbb folyóinak szabályozását tűzte ki célul. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy az állami kezelés alatt nem álló folyók szabályozása a köz szempontjából szintén elkerülhetetlen. Kézzel foghatóan bizonyították ezt az 1913. év nyarán levonult árvizek pusztításai. A már korábbi törvényhozásunkban megnyilvánult (1908. évi XLIX. t.-c.) ilyen irányú tendenciát fejleszti az 1914. évi XXXVIII. t.-c., amennyiben intézkedik az állami szabályozás alá nem eső folyók kártételei ellen teljesítendő munkálatokról és e munkálatokra nyújtandó segélyekről. A kitűzött cél elérését a törvény 20 évre irányozza elő. A segélynyújtásnak a vízszabályozásnál eddig ismeretlen formáját honosítja meg kamatmentes kölcsön formájában. A Rába és mellékfolyói árvízkártételeinek elhárításával a törvények egész sora foglalkozik. E tekintetben alapvető törvénynek mégis az 1885. évi XV. t.-c. és az ezt módosító 1904. évi XXXIX. t.-c. mondható. Az utóbbi törvény intenciója szerint az összes munkálatok befejezésének határidejét (az 1905. évtől számított 5 év) 1910. január l-ben állapították meg. A közbejött leküzdhetetlen akadályok azonban, melyek a tervek előkészítése, műszaki felülbírálása és a munkák kivitele körül felmerültek, a törvényben megállapított időterminust kitolták. Ezek után természetesen felmerült az állami előlegek és tartozások visszafizetési feltételeinek a változott viszonyokhoz mért módosítása. Üj rendelkezést kívánt ennek kapcsán az adóvisszatérítés is. így jött létre az 1916. évi XXXVI. t.-c. a Rábaszabályozó társulat vízrendezési munkálatainak befejezéséről és pénzügyi viszonyainak rendezéséről. A világháború kitörése megakadályozta a vízszabályozás folytatását. Régi tervek dőltek dugába, melyek vízrendszerünk kiegészítését voltak hivatva megvalósítani. A megoldásra váró feladatok közöli szerepelt elsősorban a DunaTisza csatorna, hogy a Tisza, Maros és Kőrösökön meginduló forgalomnak az ország fővárosa és a Nyugat felé nyisson utat. Célja nem annyira a jelenlegi forgalom lebonyolítása lett volna, hanem a forgalomnak a jövőben való kiépítése. A Duna-Tisza csatorna megépítésének eszméjével a történelem tanúsága szerint már első Mátyás király idejében foglalkoztak. A további adataink rendkívül hiányosak. Sokkal később III. Károly uralkodása alatt az 1723. évi CXXII. t.-c. vetette ismét felszínre a belközlekedés javítását célzó csatornaépítés gondolatát. Élénk mozgalom indult meg a hajócsatornák létesítése és a vízközlekedés kiépítése céljából. Az 1774-ben készült terv szerint a Dunát Dömsödtől kívánták Szolnoknál a Tiszával összekötni. Később a pest—szegedi irányt vetették fel és gondolták jobbnak. Az 17901-i országgyűlés határozata értelmében Balla Antal mérnök részletes csatorna-terveket készített. Utána 1805-ben Vedres István szegedi mérnök, 1829-ben Beszédes József foglalkozott a létesítendő csatorna megoldásának kérdéseivel. Ugyanebben az időben Vásárhelyi is gondos helyszíni tanulmányokat végzett a csatorna vezetésével kapcsolatban. Végre az 6*