Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

67 bályozását a parti államokra bízta. További intézkedése azt mondja, hogy a költségek előteremtésére az olt közlekedő hajóktól díj szedhető. Az egyezmény határozata alapján az osztrák-magyar külügyminisztérium a török kormánnyal ismét érintkezésbe lépett, melynek első látható eredménye egy vegyes bizottság kiküldése volt. A magyar kormány Bodoki Lajos főmérnököt küldötte ki a bizottságba kellő számú mérnöki személyzettel. E bizottság a kérdésnek alapos tanulmányozása, helyszíni szemle és beható tanácskozások után Orsován 1873-ban jegyzőkönyvet vett fel. A jegyzőkönyv igyekszik eloszlatni a török kormány abbeli aggodalmait, mintha a hajóút létesítése esetén Widdin vidékét árvízveszedelem fenyegetné. Gróf Andrássy Gyula akkori külügyminiszter felismerte a szabályozás nagy közgazdasági jelentőségét. Oda hatott, hogy a költségek hozzájárulási aránya Ausztria-Magyarország között minél előbb megállapíttassék. A magyar kormány Andrássy előterjesztésében, nem a közös ügyeknél használt kvóta szerinti hozzájárulást (70—30) javasolta, hanem a költségek egyenlő viselése mellett foglalt állást. Az osztrák kormány viszont ezt a javaslatot csak azon esetben akarta elfogadni, lia a magyar kormány a Duna, Pozsony—Gönyii közötti szakaszának szabályozását végrehajtja, mert ebben hajózási érdekeit látta biztosítva. Ismerve bár a Dunaszabályozás égető problémáit, a magyar kormány, mostoha pénzügyi viszonyai mellett a követelmény teljesítését nem biztosíthatta. Ezen az alapon megegyezés nem jött létre. Üjabb tárgyalások kezdődtek. Mivel pedig a magyar kormány nem akarta megint útját vágni a szabályozás légen vajúdó ügyének, inkább elfogadta azt a méltánytalan költségelosztást, mely a Duna, Ausztria és Magyarországon keresztülfolyó szakaszának hossza arányában terheli a kél államot; Ausztriára 46, Magyarországra 126 rész esik. A második sürgős teendő volt a török kormánnyal dűlőre jutni. Ez is sikerrel járt. Hosszas és nehéz tárgyalásokkal sikerült a török kormányt a saját érdekében végzett munkák előnyéről meggyőzni és a szabályozásra vonatkozó egyezményt 1873-ban létrehozni. A nemzetközi bizottság tárgyalásainál alapul szolgáló elvek röviden a következők voltak: 1. A szabályozás feladata az Ómoldova és Vaskapu között fekvő minden hajózási akadály eltávolítása. 2. Elegendő széles hajóút vagy csatorna előállítása. 3. A csatorna mélysége az orvsovai vízmérce 0 pontja alatt 8 láb, fenékszélessége legalább 30 öl legyen. A nemzetközi bizottság terjedelmes javaslatát 1874-ben adták át az illető kormányoknak. Valóban munka volt, amit a nemzetközi bizottság aránylag rövid idő alatt végzett. Ha a tervnek itt-ott hiányai is voltak, az nem a műszaki személyzet terhére Írandó, hanem annak tudható be, hogy a felvételeket két hónap alatt kellett végrehajtani, a költségek fedezésére pedig mindössze 25.000 forint állott rendelkezésre. A már végrehajhatónak látszó szabályozás elé az orosz-török háború gördített újabb akadályokat. Okulva az eddigi tapasztalatokon, végre belátták, hogy a Duna szabályozása több állam közös munkájaként meg nem valósítható, mert vagy a tervek készítése körül, vagy ezek végrehajtása alkalmával az egyes államok között 5*