Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

60 gondoskodott. A magyar kultúrmérnökség gyorsan megerősödött és hatalmas tényezője lett vízgazdasági politikánknak. Egységes szervezetével és szakszerű munkájával Magyarország gazdasági fejlődését szolgálta. A talajjavítási követelmények felkarolása mellett azonban a mederrendezés, illetőleg gátvédelem megújuló problémái is újabb és újabb megoldást sürgettek. Erre az időre esett a Felsőduna egységes szabályozásának megkezdése. A duna dévény—gönyiii szakasza hegyifolyó jellegű. A talaj kavicsos állománya miatt állandó vedret vájni nem tudott magának. Folyását aszerint változtatta, amint itt vagy ott, több-kevesebb ellenállásra talált. E szakasz rendkívül változékony és csekély vízmélysége épúgy, mint folytonos mederváltozásai a dunai hajózás akadályai voltak. A mederbeli rendetlenségek és a gyakori jégtorlódások pusztító áradásokra vezetlek. Különösen az 1809. évi árvíz hatása alatt — mely Pozsony egész alsó részét elpusztította — kezdtek a szabályozás tervével komolyan foglalkozni. Az illetékes hatóságok többszörös próbálkozásai után a helytartótanács vette kezébe a szabályozás ügyét és 1830-ig a felső Dunáról újabb szabályozási tervet készíttetett. Gutor és Vének között 1837-ben megkezdték a laza partok megerősítését, a fattyúágak elzárását, a túl széles mederszakaszok összeszorítását. A szabályozás 1845-ig serényen folyt, mikor az építési igazgatóság által újabban készített tervek jóváhagyását és végrehajtását a 48-as események megakadályozták. Nemcsak a szabályozás folytatása maradt el, hanem a befejezetlen munkákat a Duna több éves árja úgyszólván teljesen tönkretette. Később az abszolút kormány a munkák folytatását ismét elrendelte. A szabályozás inkább a helyi, pillanatnyi szükséglet kiegészítésére szorítkozott. 1850—1888-ig 4,000.000 frt-ot költöttek a Felsőduna szabályozására anélkül, hogy maradandó eredmény mutatkozott volna. Különösen az osztrákok által a 70-es években Ausztriában keresztülvitt szabályozás óta a Felsőduna vízlefolyási viszonyai állandóan rosszabbodtak. Ezek hatása alatt 1880-ban a közmunka és közlekedési miniszter megbízta a pozsonyi és komáromi folyammérnöki hivatalokat a Felsőduna mederrendezési terveinek elkészítésével. Bodoki Lajos miniszteri tanácsos vezetése mellett készültek el a tervek 1881-ben a dévény—dunaradványi 145 km hosszú szakasz rendezéséről. A folyóvíz sokszoros megoszlása okozta azt, hogy nyáron — rendszerint alacsony vízállás lévén — a hajózás rendkívüli nehézségekkel járt, sőt alig volt fentartható. A hajózási és vízlefolyási viszonyok javítása céljából, az említett mederrendezési tervezetben párhuzamművek, zárógátak építését, valamint fenékkotrások segélyével vezérárkok létesítését javasolták. A munkák kiviteléhez szükséges 17 millió forintot az 1885. évi VIII. t. c. bocsátotta rendelkezésre. Ilyen alapon 1886-ban kezdték meg a szabályozást és 10 év lefolyása után 1896-ban fejezték be. A középvízmerdet szilárdan összefogták, a fattyúágakat elvágták és magával a folyóval töltették fel. Mondhatjuk, hogy a szabályozás szép eredménnyel járt, úgy a mederszabályozás, mint az ármentesítés szempontjából. Szabályozás után a Felsőduna hajóforgalma tetemesen emelkedett. Szükségtelen lett az üres uszályok ácsorgása Gönyiin, melyek azelőtt az alacsony medermélység miatt kénytelenek voltak a Tiszáról és az Aldunáról érkező megterhelt hajók rakományait megosztani, hogy azután csekélyebb merüléssel tovább haladhassanak. Ahol azelőtt az évnek csaknem száz napján nem lehetett hajóval közlekedni, ott ma a hajózásnak számottevő akadálya nincsen.