Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

56 4. A budapesti Duna-szakasz szabályozása. A viziiít nyújtotta előnyök kedvező befolyást gyakorolnak a parti városokra. Budapest nagyrészben a Dunának köszönheti felvirágzását. A kereskedelem, üzleti sürgés-forgás a mult század közepéig a partokon bonyolódott le, melyek akkor még teljesen rendezetlenek voltak. A vasútvonalak kiépítése előtt a Dunán közvetítették az egész teherforgalmat. Feljegyzésekből tudjuk, hogy a Duna gyakori árvizei időnként hatalmas pusztításokat vittek véghez. Az 1799. évi nagy árvíz a mai Ferencvárost úgyszólván egészen megsemmisítette. Az első védelmi intézkedés ennek hatása alatt tőrtént. Megépítették az ú. n. váci és soroksári védőgátakat, melyek Pest hatalmas védőbástyái lettek; 1800—1838-ig épült az ú. n. tiiköri töltés és a vác— soroksári gátakat összekötő partmenti védtöltés. Mindezek kezdetleges kísérletek voltak. 1830-ban találkozunk először a rendszeres Dunaszabályozás eszméjével. A dunai mappáció néven ismert vízműtani felvételekkel a vízmérnöki kar, különösen Vásárhelyi Pál fáradhatatlan buzgalma révén 1833-ban már annyira előrehaladt, hogy Vörös János „országos dunamérési hites földmérő" elkészíthette Pest és Buda első „alap és vízhelyzeti térképét." E térkép adatainak pontosságát későbbi mérések igazolták. Az időközi mulasztások különösen súlyosan boszulták meg magukat az 1838. évi nagy árvíz pusztításában, amely 151 emeréleten felül mintegy 70.000 forintnyi kárt okozott. Gróf Almássy György pályadíjat tűzött ki a budapesti Dunaszabályozás megoldását célzó értekezés jutalmazására. A pályázatra 6 munka érekezett be, jutalmat azonban egyik sem érdemelt. Sokkal érdekesebb a pályaműveket elbíráló Győri és Gáthy véleménye a szabályozás keresztülviteléről. Győri Sándor kimutatta, hogy a Duna eredeti fenekét az utolsó századok alatt 20 lábbal emelte. A sekély mederben megfeneklett jég duzzasztotta meg a folyóvizet és okozta az 1838. évi árvízkatasztrófát. Medermélyítés céljából a Duna sodrát többek között a soroksári Dunaág elzárásával kívánja fokozni. Gáthy az 1838-i árvíz főokát tehát a jégtorlódásban látja, mely a vizet medréből kiszorította. Szerinte a szabályozásnak a jégtorlódás megakadályozására kell irányulni. Az 1838-i árvízkatasztrófa okának felderítésére kiküldött udvari bizottság, jelentésében az országos építészeti főigazgatósággal egybehangzólag, szintén Gellérthegy alatti sekély Dunaág jégtorlódásában látta a rendkívüli vízár okát. Hoszszas vita indult meg a Gellérthegy alatti vízkanyar szabályozási módozatairól. Az 1840. évi IV. t. c. alapján a Dunaszabályozási tervek letárgyalására kiküldött országos választmány Vásárhelyi közreműködésével 1844-ben nyújtotta be előterjesztését az országgyűlésnek. Az előterjesztésben foglalt súlyos költségeket azonban a főváros egyedül elviselni nem tudta, állami támogatást pedig nem kaptak. Hiába fáradozott Széchenyi az illetékes hatóságokkal az ügy megoldásán, a szükséges pénzfedezetet nem sikerült előteremteni. Pest városa 1850 óta szüntelenül sürgette a Duna szabályozását, mindazáltal csak Reiter Ferenc főmérnöknek 1865-ben megjelent röpirata („A Dunaszabályozás Buda és Pest között, a pesti hajózási csatorna, Csepelsziget és a soroksári Dunaág balpartján fekvő ártér ármentesítése") vetette fel ismét a régen vajúdó kérdést. Vízszabályozásról senki sem hallott szívesen ebben az