Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

45 különben a laikus közvéleménnyel. Mert a közvélemény élénk figyelemmel és féltékenységgel kísérte a szabályozás minden mozzanatát. Ki tudott volna Széchenyin kívül a nemesek, a vármegyék és városok kiváltságaival megbirkózni. Sőt a Legnagyobb Magyar sem tudta összehozni a szatmári érdekeltséget, akik báró Vécsey Miklós főispánra hallgatva Lám Jakab tervezetének végrehajtását követelték. Az egész Tiszavölgy 22 törvényhatósághoz tartozott. Hogy megérthessük a szabályozás megindítása körül felmerülő akadályokat, nem szabad figyelmen kívül hagyni a birtokosok hosszú időn át kifejlődött személyes szabadságát, függetlenségét, továbbá az önkormányzati élet szinte túlfejlett hatalmát. A 22 törvényhatósághoz tartozó Tiszavölgyben a különböző érdekek rendkívüli módon megoszlottak, külön-külön érvényesültek. Mikor a vitatkozások elcsitultak, az ellentétek elsimultak, Pasetti Flóris min. tanácsost bízták meg a tervek átvizsgálásával. Paleocapa terveit a körülményekhez képest módosították és a két javaslatból készítettek egyet nem a legszerencsésebben. A felső szakaszra elfogadták Vásárhelyi indítványát sok átvágással, az alsó szakaszt Paleocapa intenciói szerint kevés átvágással, kiterjedt töltésezéssel szabályozták. De eltekintve a szabályozás kezdetén — többnyire tapasztalatlanságból eredő — kisebb-nagyobb hibáktól, amelyek a végrehajtás körül felmerültek, azt mondhatjuk, hogy Vásárhelyinek a Tiszaszabályozást úgyszólván megkezdenie sem sikerült, mégis lényegében az ő szellemében, alapelvei szerint és zseniális terve nyomán valósították meg a későbbi évtizedekben. A Vásárhelyi-féle előleges javaslat költségei 3,500.000 frtra rúgtak; a mellékfolyók munkálatait is beleszámítva, összesen kl>. (5 millió forint előteremtésére volt szükség. Széchenyi Bécsben folytatott személyes tárgyalásai után hivatalos felterjesztést írt, majd a kérdés gyors és kedvező elintézése érdekében még külön emlékiratban fordult (1846. február 18.) a királyhoz. Ebben a feliratban az első tárgyalásokhoz és kérelmekhez képest sokkal kisebb állami segítséggel is megelégedett.

13

0 A só felemelt árából 10 évig évenkint 100.000 forintot, az államkincstártól ugyanannyi időre évenként 50.000 forintot kért.

13

1 A még hiányzó 4,500.000 forintot ugyancsak az államtól visszatérítendő kölcsön formájában kéri. Aggódva várja a választ és hogy a kedvező eredményt személyes utánjárásával előmozdítsa, Bécsbe siet. Itt tűrnie kell. hogy az ügyben folyó tanácskozások egyikére sem hívják meg. Végre Apponyi levélben értesíti, hogy a só-alapból a szabályozás tartamára évi 100.000 forintot, az államkincstártól pedig két évi részletben együttvéve 100.000 forint hozzájárulást megígértek. Mentegetődzik, hogy nem tudott többet kieszközölni. Apponyi támogatása nem volt elég, mert pénzt csak Metternich adhatott, aki viszont magyar ügyekben József nádorra hallgatott. Ezért tartotta annyira fontosnak Széchenyi a nádor véleményét. Az ismételt sürgetésre József nádor 13

0 Az első tervezet értelmében ugyanis a kincstár 10 éven ál Г>00.000—500.000 forintot, a só-ár felemeléséből pedig még évi 100.000 forintot adott volna a szabályozás költségeinek fedezésére. Bártfai Szabó László: a sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi család lörlénele. Bpest, 1920. III. к., 363. old. 1:1

1 Lipthay Sándor: i. m. 87. old. és függelékében a felirat teljes terjedelmű másolata.