Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)
2. füzet - III. Németh Endre: Vízállások és vízmennyiségek összefüggése
53 alakú függvényt vezettünk le, mondjuk egy négyzetes alakot és egy Q = a(m 0-{-h) h alakot és mindkét függvény körülbelül egyformán simuló értékeket nyújt, úgyhogy nem tudjuk eldönteni pusztán szemlélettel, hogy melyik lehet a megfelelőbb. Ilyen esetben a középhiba nyújt felvilágosítást, mert természetesen az a függvény simul jobban, amelyiknek középhibája kisebbre adódik. A középhiba H = 1/Ж » 11— m ahol n a mérési értékpárok száma, m a kiegyenlítéssel meghatározott függvényállandók száma, fi pedig a látszólagos hibákat jelentik. Az m értéke quadralikus függvényalaknál 3 (mivel X,Y, és Z állandókat kerestünk), a Q = x(m 0 4- li) y függvényalaknál látszólag csak két ismeretlen állandó lenne, azonban tulajdonképen mégis három van, mert az m 0 átlagos vízmélység sem pontos érték. így hát ebben az esetben is m = 3-nak vehető fel. Miután pedig ugyanazokat az adatokat használtuk fel mindkét függvény megállapításánál, ennélfogva n is ugyauaz. A két függve'ny megbízhatóság szempontjából való összehasonlításnál ilyen esetben tehát nem is kell tulajdonképen a H középhibát kiszámítani, hanem elegendő a [e?] összeget előállítani és amelyik függvényalakra nézve ez az összeg kisebb, az simul megbízhatóbban a mérési adatokhoz. Ha azonban vagy n vagy m értéke más az egyik függvénynél mint a másiknál, úgy a középhiba alapján kell az összehasonlításnak történnie. 4. A bemutatott módszerek néhány alkalmazása. a) Bodrog sárospataki vízmércéjének függvénye. A m. kir. földmívelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya 1881, 1890 és 1904. években végzett Sárospatakon víztömegméréseket, melyeknek eredményeit az alábbi táblázatban közöljük azzal a megjegyzéssel, hogy a táblázat Ii jelű rovatában a vízállások méterben kifejezett mértékszámai, Jh rovatban a mérés alatt észlelt óránkénti vízszínváltozás milliméterben kifejezve, a Q rovatban pedig a mért másodpercenkénti víztömeg mértékszáma, m 3/sec-ban van feltüntetve : Időpont h Jh <3 1 1881 IV. 14. 5-46 _ 534 2 1890 III. 17. 3-02 + 12 252 3 III. 20. 3-78 + В 313 4 III. 25. 4'59 + 4 382 5 III. 28. 4-65 — 1 408 6 IH. 29. 4-60 — 2 399 7 IV. 2. 4-16 — 4 314 8 IV. 9. 1-66 — 17 107 9 IV. 13. 1-50 + 10 111 10 IV. 15. Г92 + 7 140 11 IV. 19. 2-06 — 3 160 12 IV. 23. 1-89 — 3 157 13 IV. 26. 1-58 — 3 127 14 1904. VII]. 24. — 0-02 0 9