Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

2. füzet - II. Böhm Woldemár: A hídépítés hidraulikai kérdései

18 alakjában az eredeti helyzetbe visszajutni. Mindkét, esetben a duzzasztást tisztán a megnövekedett súrlódás idézte elő. Amikor a nagy mederszűkítés miatt a mozgásállapotban történik változás (5. ábra.), az előbb tárgyalthoz hasonló a vízszínalakulás és a súrlódás növekedésének hatása a kísérleti eredmények szerint elhanyagolhatóan csekély. A fent tárgyalt vízszínalakulást laboratóriumi kísérletekkel is ki lehetett mutatni. Jielibock, Koch különböző méretarányú modelleken végzett kísérletekkel igazolták az elméletet. A valóságban a pillérek beépítésével a vízfelszín alakjában beálló változást megállapítani szinte lehetetlen. Egyrészt ritkán vannak a vízszínalakjáról a beépítés előtti állapotra vonatkozó megbízható adataink, másrészt a pillérek beépítése után a meder is megváltozik és így az összehasonlítás kétségessé válik, nem is beszélve a pillérek körüli árvízszin-fixirozás rendkívüli nehézségeiről. Jellemző erre, hogy minden szerző másképen ábrázolja a híd körüli vízszínalakulást. Régebben többnyire a hídpillér falazatának vízszintes hézagai mentén megfigyelhető kép nyomán indultak el, ami természetesen más, mint a nyílás közepén jelentkező felszínalak. Laboratóriumban azonban a pillérek eltávolíthatók és a beépítés előtti és utáni helyzet könnyen összehasonlítható. Amellett a vízfelszín magassága O'l mm pontossággal lemérhető. Ez még 1:100-as lépték esetén is 1 cm-es pontosságnak felel meg. A fenti kísérleteket szilárd fenekű laboratóriumi csatornákban végezték. A Kir. József-Műegyetem vízépítési tanszékének laboratóriumában végzett kísérleteimnél mozgó mederbe épített pilléreknél félvételeim hasonló vízszínalakulást mutattak. (8. ábra.) A modell és valóság közötti kapcsolatra még röviden külön ki fogok térni. Hidak duzzasztásának számítása. Láttuk, hogy a hidak által okozott duzzasztás tisztán a megzavart vízlefolyásban jelentkező nagyobb súrlódási veszteségekre vezethető vissza. A fellépő duzzadás tehát fokmérője a híd hidraulikai hatásának, ezért számítása régóta foglalkoztatta a liidrotechnikusokat. De ha figyelembe vesszük a vízszínalakulás megfigyelésének előbb említett nehézségeit, előre is levonhatjuk azt a következtetést, hogy ebben a kérdésben csak a laboratóriumi munka hozhatott megoldást. A duzzasztás számításának legrégibb módja a tökéletlen átbuJcás képletének alkalmazása arra az esetre, amikor a fenékgát magassága = 0. Ezt a még az olasz hidraulikusok idejéből Poleni-tői eredő képletet, amelyet Dubuat 1779-ben kísérleti alapon fogalmazott meg véglegesen, hidak duzzasztásának számítására Rühlmann alkalmazta először és most is róla nevezik. A 9. ábrán vázolt nyomási ábra a mederszükítés miatt h mértékkel felduzzasztott vízszínnek megfelelő és az I—I keresztmetszetre ható egyoldali túlnyomást tünteti fel, » vo

3 számításba véve a vo érkezési sebességnek megfelelő ko — — nyomástöbbletet is. 9. ábra.