Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

1. füzet - II. Rozsnyay Károly: A m. kir. kultúrmérnöki hivatalok 40 éves működésének eredményei az 1879-1918. években

32 ségben — főleg alagcsövezési berendezésekkel — megkezdette működését és eredményes munkájával megalapozta a most már messze fölérő ismert híres magyar állami kultúrmérnöki intézmény hírnevét. Kvassay mindenekelőtt előadások tartásával ismertette meg a magyar gazdaközönséggel a talajjavítások lényegét. Az általa berendezett talajjavítások voltak a nagy lendületet nyert kultúrmérnöki működés alapjai — „s így Kvassaynak szóban, írásban és teltekben folytatott közel négy évi agitációs működése kellett ahhoz, hogy a magyar gazdaközönség érdeklődése felköltessék." De hatalmas rúgója volt az ügynek Kvassay két kötetre terjedő „Mezőgazdasági vízműtan" című szakkönyve is, melyet a Magyar Tudományos Akadémia 1879-ben 6000 koronás pályadíjjal tüntetett ki, mely még ma — negyven év múlva is — a magyar kultúrmérnökség bibliája. Nem lehet célja ezen szűk keretek közé fogott ismertetésnek Kvassay eme — szakirodalmunkban és hazánk közgazdasági életében — korszakalkotó müvének közelebbi méltatása, mégis reá kívánunk mutatni azon, akkor még teljesen új eszmékre, melyek e nagyszabású műnek oly nagy értéket adtak. Foglalkozik ez a mű úgy elméleti, mint gyakorlati szempontból az összes vízszabályozási, de főleg a talajjavítási munkálatokkal és azzal, hogy hazánkban első sorban az ármentesítési és mederrendezési munkálatok foganatosítandók, s ezeket követőleg a belvízszabályozások, lecsapolások, alagcsövezések és végül a vízhasznosítások és pedig az öntözések hajtandók végre. Nemkülönben különösen hangsúlyozza azt, hogy lecsapolásoknál és belvízlevezetéseknél a kiilvizek mindenkor elkülönítve vezettessenek le és a szorosabb értelemben vett lecsapolásoknál a fősúly arra helyezendő, hogy a talajvizek oly mértékben szállíttassanak a terek színe alá, hogy a mezőgazdasági követelményeknek minden tekintetben meg is feleljenek. Ezen események után a miniszter —• bár szerény keretek között — megszervezte a kultúrmérnöki intézményt és annak működésében az anyagi eszközöket is megadta. Kvassay 1878-ban még egyedül működött, de már 1879-ben négy magyar állami kultúrmérnökkel végezte a már felszaparodott talajjavítási teendőket. Így lett az 1879-ik esztendő új korszak határköve. A további rohamos fejlődést alább lesz alkalmunk ismertetni, de már e helyen is felemlíteni kívánjuk, hogy a mérnöki személyzet létszáma /903-ban már 85-re szaporodott. Kvassay a mérnökök támogatására szakképzett műszaki segédszemélyzetről is gondoskodott s ezért az 1879. év végén megvetette aalpját a kassai állami vízmesteri iskolának, mely 1882-ben bocsátotta ki az öt személyből álló első képesített vízmesterek — akkori nevükön: rétmesterek csapatát s ennek lelkes kis csapatának a száma 7908-ban már 159-re rúgott. Ezen intézmény mikénti fejlődéséről és a talajjavítások soha nem remélt lendületéről az alább ismertetendő kimutatások számolnak be. E helyen azonban idézni kívánjuk Józsa László következő klasszikus szavait: „Csak egy feladatáért lelkesülő mérnöki gárda volt képes ily rövid idő alatt a jelzett nagy eredményeket felmutatni, amely az 1881-ik évi ideiglenes minőségbeni alkalmazás, tehát a jövő sorsuk teljes bizonytalansága és az anyagi haszon kizárása mellett érte el a sikereket."