Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)

2. füzet - I. Rohringer Sándor: Vízgazdasági politikánk

4 rendezések és lecsapolások rendszeressé tétele, öntözések keletkezése, a vízierők kiépítésének előkészítése, a Dunának nemzetközi hajóúttá való fejlesztésének terve az ő nevéhez fűződnek, de különös érdeme, hogy az 1885. évi XXIII. t.-c. létrejöttével, majd az 1913. évi XVIII. t.-c. a vízjogi novellával a magyar vízgazdaságot személyektől független, biztos, fejlődésképes elvi alapra helyezte. És ha, sajnos, nem is voltak meg mindenben az anyagi eszközök, az eredmény az egész országon, de különösen az addig fejlődésképtelen Alföldre nézve korszakot alkotóvá lett. Oly nagy volt vízszabályozásuk következtében az átalakulás, hogy sem a föld mívelése, sem a szociális fejlődés nem tudott vele lépést tartani, nem tudott ahhoz alkalmazkodni. Nem volt megfelelő földbirtokpolitika, mely a víztől megszabadított területeket észszerű tagosítással, céltudatos telepítéssel, közlekedési vonalak építésével már akkor a többtermelés szolgálatába állította volna, ami a magyarság gazdasági és szociális meggyőződését és a ma előttünk levő földbirtokreformnak sokkal egyszerűbb megoldását előkészíthette volna. Ami történt, jóformán magától történt, határozott cél és rendszer nélkül, hogy csak egyre a tanyarendszer túllengésére mutassunk rá, amelynek gazdasági, közlekedési, egészségügyi ós számtalan más hibáját egyszerre alig lehetne felsorolni. Kvassay Jenő az 1917. évben kis füzetben is megjelent « Vízgazdasági politikád- jában végig tekint a nagy eredményeken és azt fejtegeti, hogy a megkezdett nyomon kell tovább haladni, ámde a sors másképen határozott. .. Magyarország porbasujtottan, elerőtlenedve, legjobb termőterületeitől megfosztva, vizeinek használatában, sőt a károk elleni védelemben és a trianoni szerződés folyományaként korlátozva nem fejlődhetik a régi alapon. Új felfogásra, új nézőpontokra és mélyreható munkára van szükség, hogy csak tengesse is életét. A háború előtti vízgazdasági politika súlypontja máshova kell hogy elhelyezkedjék. Az ipari és kereskedelmi fejlődésnek tág perspektíváját biró nagy Magyarországon a vízgazdasági politikának is európai keretekbe kellett beilleszkednie, így lehetett akkor cél a folyók hajózhatóvá tételével ós a Dunának nemzetközi hajóúttá való kiépítésével 4022 km. víziút-hálózatnak kifejlesztése, víztárolásokkal kapcsolatos, nagyszabású, a vízi erőkre alapított energia-gazdaság bevezetése, de midőn víziút-hálózatunknak közel s/i része és ami fő, a hajózást tápláló országrészek túlnyomó része elveszett, víziúthálózat kiépítéséről alig szólhatunk, sőt ily irányú tevékenységünkben is nemzetközi felügyelet alá vagyunk helyezve. A jóformán Budapestre és távolabbi környékére korlátozott Duna maradt egyetlen hajózási útvonalunk, amelyen azonban a hajózás szempontjából mai határainkon belül — kivéve a budapesti kereskedelmi és ipari kikötőt — különösebb tennivalóink alig vannak. Kívánatos lenne az izolált és ma helyi jelentőségű tiszai hajózást is az évtizedeken át tervezett és vitatott budapest—szolnoki csatornavonallal a dunai forgalomba bekapcsolni, erre azonban pénzügyi okokból ezidőszerint alig gondolhatunk. Nagymúltú és páratlan eredményű árvédelmi rendszerünk megmaradt területünkön jóformán befezettnek mondható, azok az öblözetek, amelyeknek még a Tisza völgyében árvédelmi szempontból jelentőségük van, összeségükben alig haladják meg a 100.000 kat. holdat, amely számból a fő helyet foglalja el mintegy 60.000 kat. hold terjedelemmel a borsodi nyilt ártér, amely a Tisza jobbpartján a Sajótorkolattól Tiszafüredig terjed. Ami változás árvédelmi és belvízrendszerünkön még lehetséges, az a trianoni szerződés kényszerű következményeknél áll