Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)

2. füzet - V. Apró közlemények

58 talanul. Itten a könnyen ásható, lágy, atka mélysége átlagban 30 cm., vastagsága csak pár centiméter volt. Amint azonban a réteg keményebb vagy sziklaszilárd s egyébként az altalaj vízviszonyai megfelelők, lehet a helyzeten robbantással is segíteni, amint azt a Szold-féle uradalom Mezőlakon és Ponyvádpusztán is teljes sikerrel megkísértette. Természetes, hogy ez a javítási mód igen drága és alkalmazása csak nagyon különleges esetben lehet indokolt. Mélyebb és altalajturókkal fel nem lazítható rétegeknél legcélszerűbb az atka rétegvonalai irányába eső rétegáttörés, ami ha szükséges alagcsövezéssel is kombinálható, mely utóbbi esetben azonban az áttörési és alagcsővonalak az utóbbiak miatt ferdén kell hogy messék az atka felület rétegvonalait. Két-két alagcsővonal közé egy-négy közönséges áttörési vonalat lehet és kell közbeiktatni az atka mélysége szerint, Mélyebbnél kevesebbet, magasabbnál többet. Az e nemű talajjavítási tervek között legjelentékenyebb a volt komáromi m. kir. kultúrmérnöki hivatal által készített ácsi, (Komárom vármegye) jegespusztai alagcsövezés terve, amit a birtokos a háború előtt — ma már végtelen sajnálatára —r nem valósított meg. Itt az atka annyira kemény volt, hogy a csákány szikrázott benne. Az ilyen módon történő javítással a felszíni vizeket az altalajvizekkel összeköttetésbe hozhatjuk ugyan s a talajnak a vízzel szemben és a víz miatt való kellemetlen magatartását enyhíthetjük, illetve meg is szüntethetjük, azonban a növényzet gyökerei alá szinte a talajba belehúzottnak gondolható kőlepedőt nem távolítjuk el. Azért az ilyen területek még a javítás után sem valók mélygyökérzetű növényzet termesztésére, mert a gyökérzet csak ott hatolhat le kellő mélységre, ahol az atka épen át van törve. Kenessey Béla. A Pelsöszabolcsi tiszai ármentesítő társulat belvízrendezése. A tiszai ármentesítő társulatok közül ez a társulat úgy a háború alatt, mint a román megszállás után a legélénkebb tevékenységet fejtette ki, mert kitűnő termőképességű árterülete így, az ártéri birtokosság teherbíró képessége és áldozatkészsége mindenkor lehetővé tette a szükséges munkálatok végrehajtását. A társulat ármentesítési munkálatait már régen bevégezte s abban a szerencsés helyzetben van, hogy védtöltéseit nem kell emelnie, mert töltései mentén az 1919. évi árvíz nem haladta meg az 1888. évi árvíz magasságát. A társulat belvizeit azelőtt az úgynevezett Belfőcsatornán, valamint az ebbe torkoló mellékcsatornák segélyével a berezeli zsilipen át vezette be, illetőleg szükség esetén a berezeli szivattyúval emelte át a Tiszába. Az árterület intenzív gazdasági mívelésének ez a levezetés azonban már a háborút megelőző években sem felelt meg, mert a mélyebben fekvő területekről nem voltak így a belvizek levezethetők, azért a társulat belvízrendezési műveit úgy alakította át, hogy az összes belvizek kellő időben — gazdasági kár nélkül — el legyenek vezethetők. Az említett célból az árterület felső részéről származó belvizeket a Belfőcsatornából kiágazó úgynevezett Dombrádi magasparti csatornán vezeti a dombrádi szivattyútelephez s itt szivattyúval a Tiszába emeli át. Az ártér középső részéről származó belvizek levezetése végett szükséges volt a Belfőcsatorna középső szakaszát megfelelően lemélyíteni s minthogy a csatorna fenék mély fekvése miatt a belvizek a berezeli zsilipen át most már közvetlenül