Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)

2. füzet - V. Apró közlemények

57 Célszerűnek tartom ezzel kapcsolatban a következők közlését: Igen sok helyen találunk lapos, mély fekvés mellett olyan területeket, illetőleg kisebb-nagyobb kiterjedésű foltokat, amelyek rendszerint közepes kötöttségű talajok mellett nemcsak huzamos, de sokszor már kisebb esőzés alkalmával is teljesen megtelnek vízzel, tavasszal a hóolvadás után többé-kevésbé nehezen, egyes helyeken pedig igen nehezen száradnak ki. a kiszáradás után pedig még a felszín alatt esetleg több deciméter mélységben is szinte csonttá szilárdulnak. Emiatt az ilyen területrészek tavasszal csak nagyon későn művelhetők meg és vethetők el, a nyári szárazságban pedig csupán sínylődik rajtuk a növényzet. Különösen feltűnő az ilyen területrészeken a cukorrépa és általában a mély gyökérzetű növények viselkedése. A növények egyideig kitűnően fejlődnek, majd egyszerre a fejlődésben visszamaradnak, s néha teljesen elcsenevészednek. Ennek a jelenségnek az oka az altalajra — a jelenség csakis igen régi időkben való állandóan vízzel borítva volt területeken fordul elő — lerakódott édesvizi mészkő, amire később a termőtalajt adó alluvium telepedett, s amit egyes helyeken atkának, másutt kőpadnak, németül Ortsteinnek neveznek. Az atka kora szerint néhol ásóval még a legkönnyebben ásható, s jelenlétét nem ritkán csak az ásó sercenése árulja el, másutt pedig sziklakeménységű és a csákány is szikrázik benne. Mélysége a puhább kőzetnek a talaj felszíne alatt rendszerint 20— 30 cm.-nél kezdődik s a Dunántúl szerzett tapasztalatom szerint minél régibb a kőzet vagy általában minél mélyebben fekszik, illetve minél vastagabb alluviummal van fedve, annál keményebb. A rendszerint csak egyetlen rétegben, lepényesen előforduló kőzet vastagsága néhol csak 2—3 cm., másutt pedig felmegy 30, ritkán 40 cm.-re. Az utóbbi méretnél vastagabb réteget még nem láttam. A kőzet minden részében teljesen vízátnemeresztő; innét a bevezetésben említett magatartása, t. i. a felszínre esett vagy odajutott csapadékvíz nem szivároghat el az altalajba, s nem kerülhetvén érintkezésbe az altalaj vizekkel, a feltalajt szinte kásává áztatja, a kiszáradás után pedig alulról kapilláris nedvességet nem szívhatván fel, teljesen megkeményedik. Ehhez a tulajdonsághoz csatlakozik szorosan az is, hogy a növény lefelé irányuló gyökerei a rétegen át nem hatolhatnak, hanem afelett szinte megakadnak. Van azonban a kőzetnek még egy más tulajdonsága is, amit a hátrányos hatások csökkentésére vagy végleges kiküszöbölésére is fel lehet használni, hogy t. i., ha kötése egyszer már meg lett bolygatva, többé már össze nem áll. Bár a sík földi vidékek köznépe előtt az atka vagy másként kőpad, szinte általánosan ismert jelenség volt, mégis sajátságosnak mondható, hogy az ilyen helyek lecsapolásánál és alagcsövezésénél még illetékes oldalról is alig lett figyelemre méltatva, s találtam esetet, midőn egy körülbelül 30 holdas, majdnem általában 50, cm. mélyen fekvő atkás területet, melynek feltalaja közepes kötöttségű volt, 18 méteres csőtávolsággal akartak megalagcsövezni. Az érdekelt birtokos szerencséjére idejében léphettem közbe. Az atkás területek javítása meglehetősen nehéz. Addig, míg az atka elég magasan fekszik s nem túlságosan kemény, altalajtúrókkal fel lehet tépni és a fel- ós altalaj közti összefüggést meglehet teremteni. Ilyen módon javította meg a diószegi cukorgyár a csalóközi rakottyáspusztai atkás tábláit, melyeken a feltörésig a cukorrépa sehogy sem sikerült, utána pedig kifogás-