Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

1-3. füzet - I. Weismahr József: Vízsebességméréseink hibái és csökkentésükre vagy kiküszöbölésükre szolgáló módszerek és eszközök

3 Az automatikus regisztrálás ugyanis egy grafikont eredményez, amelyről a hordalék okozta zavar, mint jellegzetes áramkörzavar, könnyen felismerhető a kontaktusok kimaradása vagy rendszertelensége folytán. És ha a grafikon zavaros részeit a szomszédos szakaszokkal összehasonlítjuk, könnyen megállapíthatjuk a hibákat és helyesbíthetjük. 2. A vízsebességmérési módszerek hibaforrásai. Az e csoportba foglalt hibaforrások onnan erednek, hogy más körülmények között történik a műszer bemérése (tarálása), mint aminők között a vízsebességmérést foganatosítjuk, általában pedig a sebességmérésnél követett módszerben találják magyarázatukat. Mielőtt e fejezet tárgyalásába fognánk, hangsúlyozni kívánjuk, hogy egy mederszelvény területelemén átfolyó víz sebessége alatt egy olyan virtuális utat akarunk érteni, amely a forgóműves nyomásmérőkkel való mérés esetében a hidrodinamikai nyomások pillanatnyi változatait híven követő tengely forgásoknak egy raczionális észlelési időre vonatkoztatott átlagából állapitandó meg és hogy mindig csak relativ sebességről, lehet szó. Azonos módon viselkedik e az álló vízben vontatott és folyó vízben álló műszer vitorlája? Ez a műszerek bemérésénél érvényesített feltevésből következik, mely szerint az álló vízben a V sebességgel vontatott testre ható hidrodinamikai nyomást egyenértékűnek vesszük a V sebességgel folyó víznek az állótestre ható nyomásával. E föltevésben annyi a valószínűség, mint amennyi bizonyítóerőt tulajdoníthatunk e kérdés tisztázását czélzó kísérleteknek. A kiváló szaktekintélyek -közül különösen Dubuat vitatja e feltevés helytállóságát. Ezekkel szemben Hajós a kétféle eset azonos eredményére, kétféle kísérleti eredményből kíván következtetni: «Pontos köbözéssel ellenőrzött szárnymérések ugyanis többszörösen igazolták, hogy az űrmértékkel és szárnynyal megmért víztömegek között soha sincsen 10%-ot meghaladó különbség; legtöbbnyire 5%-on alul van az eltérés, ami bizonyára nem fordulhatna elő, ha a szárnyforgás egyenletének meghatározása az alapelv tekintetében oly nagyon hibás volna». Ez a megokolás egymagában megfosztja a kísérletet bizonyító erejének tudományos jellegétől, mert nem oszlat el kételyt, sőt beismerését adja annak, hogy az alapelv tekintetében némi hiba van, csak arra alkalmas, hogy támpontul szolgáljon a viszonyokkal való megalkuvásra, de tudományos jelentőséget ennek nem tulajdoníthatunk. E kísérletre vonatkoztatható kritikai fejtegetést egyébként megtaláljuk Hajós további bizonyításában, mely szerint: «Egy másik mód, amellyel a szóbanforgó kérdés eldöntésére mi járultunk hozzá, abban állott, hogy egy szárnyat részletesen bemértünk, kissebességű folyóvízben kétízben, még pedig egyszer a víz ellen haladva ós egyszer a víz mentén. A két bemérés eredményéül nyert vonalak pontosan egyenlő távolságban, az állóvízben előző bemérésből kapott forgásegyenlet vonala fölött és alatt helyezkedtek el, jeléül annak, hogy a folyóvíz ellen történt bemérés ép akkora hibával terhelte az állóvízben nyert forgásegyenletet igenleges értelemben, amennyivel a víz mentén haladó bemérés nemleges értelemben». Szerény véleményünk szerint ezzel a kérdés nincs eldöntve, mert egy tisztán » j*