Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)
1-3. füzet - I. Weismahr József: Vízsebességméréseink hibái és csökkentésükre vagy kiküszöbölésükre szolgáló módszerek és eszközök
18 kénél, y — о; a kisemelkedésűnél pedig с г = с 2 = V tang. 75° = 4 V értékénél, у — о és csak е = о esetben lesz у = \J-\ei, bárminő vitorlánál. Ebből általánosságban következik, hogy a kisemelkedésű vitorlától jobb eredményeket várhatunk, mint a nagyemelkedésűtől és hogy mérési eredményeink csak akkor lennének egyenlően megbizhatók, azaz а Д V« hibák csak akkor volnának egyenlő súlyúak, ha a műszer sebességét, a kétféle vitorla szerint, a víz folyássebességéhez képest úgy tudnók változtatni, hogy a viszony állandó maradjon. Ez a feltétel gyakorlatilag lehetetlent követel, miért is az integráló sebességmérést e szempontból is mint elvileg helytelen módszert kell jellemeznünk. Ebből a gyakorlat számára csak az az általános szabály állítható fel, hogy a partok felé sorakozó szelvényekben, a sodorban használt műszersebességnél, ' fokozatosan kisebbel mérjünk, mert ha a sodorban még megengedhető tempót a parti fíiggélyekben is megtartjuk, akkor különösen a nagyemelkedésű vitorlánál könnyen abban a meglepetésben részesülhetünk, amely a c^V esetben bekövetkezik, hogy t. i. a megállapíthatóan tetemes V* nél) V' —0 De a függélyben magában is a fenék felé csökkenő c-vel kellene mérni, de ennek előnye egyrészt problematikus, másrészt a függély túlkomplikált feldolgozását igényelné. » Ezek után lássuk, miként módosulnak e megállapítások, a hazai gyakorlatban meghonosodott, t. i. az ingára szerelt sebességmérővel végzett integráló ' módszernél. Annyit már eleve is tudhatunk, hogy ez a labilis felfüggesztési mód csak további komplikácziókat, azaz hibahalmozást okozhat. Hiszen az integráló mérésnek éppen most említett hibáihoz járulnak, nemcsak a már a pontonkénti függély• mérésnél az inga terhére irt hibák, súlyosbítva azzal a körülménynyel, hogy itt a Cardan-féle felfüggesztés nem alkalmazható; hanem a műszersebességnek magára az ingára való hatásából származó komplikácziók is. Ha ugyanis с sebességgel sülyesztjük a műszert, akkor a nyugalmi állapothoz képest c 3-tel, valamint a felfüggesztett súly és a műszer vízszintes /-vetületével arányos ellentálló erővel csökkentjük az ingaszár feszültségének vertikális komponensét. Viszont e tényezőktől függő ellentállással gyarapszik a vertikális komponens az ellentétes műveletnél. На а с — 0 esetben, S a vertikális komponens, akkor а с sebességgel való sülyesztésnél ez a komponens S — Д #-el és ugyanilyen sebességgel való emelésnél Д #-el egyenlő. .» Tegyük fel, hogy három teljesen azonos sebességmérő ingaszerelvénynyel rendelkezünk és egy pillanatra képzeljük el annak a lehetőséget, hogy egy és ugyanazon függélyben mind a három műszerrel egyidejűleg dolgozunk. Az egyik műszerrel pontonkénti, a másik kettővel egyenlő, de ellenkező értelmű műszersebességgel integráló mérést végzünk, akkor e két utóbbi kilengései, az álló ingával való összeesés fázisában, nem szimetrikusok az állóhoz képest, azaz a sülyedőnek kilengése nem annyival nagyobb, mint amennyivel kisebb az emelkedőé. Ha tehát ugyanekkor, az álló műszer vitorlatengelye a vízszintessel a szöget alkot, akkor a sülyedő-é я -J- Да х, az emelkedőé pedig а — Д a a szög állásban van.
