Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

4-6. füzet - I. Sas Ede: A Kulpa folyó csatornázása Károlyvárostól a Száváig

119 árapasztás czéljából minden billenő táblában egy kisebb billenő táblát, úgynevezett pillangó táblát alkalmazunk. Ezek a szükséghez képest úgy szerkeszthetők, hogy lQ-től 20 cm-ig terjedő túlnyomás mellett egy részük, vagy mind, de nem egyszerre, hanem csak fokozatosan egymás után önműködőlég felbillennek és bizonyos apadás elérése után önműködőlég felállanak. Ezenfelül még egy a megengedhető vízállás fölé való emelkedést, vagy az az alá való apadást önműködőlég jelző riadó-szerkezet is alkalmazandó. A gát további nyitása már az egyes táblák részletes vagy teljes felbillentésével fokozatosan történik. Hogy a kezelőhíd még véletlenül se árasztassék el, azt itt hátrány nélkül magasabbra lehet helyezni; mint egyéb állványos gátaknál. Míg a kezelőhíd a tüs-. ós táblás gátaknál okszerűen csak 50—60 cm-re helyezhető a duzzasztott vízszin fölé, addig a billenő táblás gátaknál a helyi vízjárási viszonyok követelte biztonság szerint e fölé 20 méterig is elhelyezett kezelő hidak vannak alkalmazásban. A mi esetünkben 1'20 m elegendőnek látszik, mert a hirtelen áradások kimutatása szerint a 433 vízállás beálltától a 433 -j- 1'20 = 5'53 vízállás beálltáig még 10-6—20 6 óra telik el. Ezen szerkezet mellett középpillér nem szükséges, mert a kezelő járda, magasabb elhelyezésénél fogva, az elárasztás veszélyének nem lévén kitéve, a segéderők kirendeléséhez és a hídállványok lefektetéséhez szükséges idő minden körülmények között biztosan rendelkezésre áll. Ilyen gátaknál tehát a további kezelés következőkép alakul: 1. Minden áradásnál, mely a szabad hajózó vízszinnek megfelelő 163 vízállást •eléri vagy meghaladja, a gát teljesen kinyitandó a folyás számára, tehát az összes táblák felbillentendők azon idő alatt, míg a sredickói 163 vízállás beáll. 2. Ha a víz még tovább árad, de nem éri el a duzzasztott víz magasságának megfelelő 433 vízállást, akkor a táblák állványai, valamint a kezelőhíd állványai állva maradhatnak és a hajózás továbbra is a zsilipen át megy. 3. Ha az áradás a 433 vízállást is meghaladja, akkor addig, míg a víz ezen magasságot eléri, úgy a billenős táblák, mint a kezelőhíd állványai lefektetendők, minek megtörténte után a hajózás a gáton át megy. Ezekből azonnal kitűnik, hogy milyen fontos volna a kezelésre nézve előre megtudni azt, hogy a 163 vízállást meghaladó áradások túl fogják-e haladni a 433 vízállást vagy sem, mert ha ezt nem tudjuk meg akkor, amikor az áradás kezdi meghaladni a 163 vízállást, akkor minden ilyen áradásnál úgy a táblák, mint a kezelőhíd állványait le kell fektetni anélkül, hogy ez minden esetben valóban szükséges volna. Ugyanis a sredickói vízállás szerint az 1892—1911. évekre terjedő 20 évi időben 257 áradás lépte túl a 163 és csak 78 a 433 vízállást, tehát 179 esetben nem kellett volna az állványokat lefektetni és a gyors apadás után ismét felállítani, ami a kezelés hosszadalmasabb része. De nemcsak hiábavaló kezelést és munkát végeztünk volna, hanem a hajózásra is hátrány származott volna mindazon esetekben, midőn a víz hirtelen leapadt 163 alá, mielőtt a kezelő járda állványainak, valamint a billenő táblák több időt igénylő felállítása és a duzzasztás megkezdése lehetséges lett volna. Ugyanis a 257 áradás közül 176 öt napnál rövidebb időre — gyakran csak 2—3 napra — haladta meg a 163 vízállást, ami a hajózás szempontjából kívánatossá teszi azt, hogy az okvetlenül nem szükséges lefektetéseket lehetőleg elkerüljük. Ez azonban csak