Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

4-6. füzet - I. Sas Ede: A Kulpa folyó csatornázása Károlyvárostól a Száváig

104 part pedig, hol egy zsilipcsatorna a Száva hajózható részébe torkolható, oly magas, hogy átlag 9 m leásást igényelne, de ezenfelül részben be is van építve úgy, hogy e csatorna csak aránytalan költséggel volna létesíthető. így tehát mérlegelni kellett az 1-0 km hosszú torkolati szakasznak intenzív kis vízi szabályozását ós az erre vonatkozó részletes tanulmány elfogadható eredménynyel kecsegtet. Az első lépcsőnél tehát a zsilip közvetlenül a duzzasztómű mellett a mederben lesz létesítendő. A magas partok miatt ugyanezt kell tennünk a többi lépcsőnél is. Felső séllos szakasz. A budapest-fiumei nagy hajózó út végpontja Karlovác, ahol az árúkat esetleg előzetes raktározás után a vízről a vasútra és megfordítva kell átrakni. A nagy hajózó útat tehát azon területig kell kiépíteni, amely ezen átrakodásra alkalmas ós mely a legrövidebb úton a karlováci vasúti állomással vágánynyal összeköthető. Ezen terület a karlováci közúti hídtól lefelé fekszik, tehát a nagy hajózó útat a karlováci közúti hídig kell biztosítani. A boszszelvényből látható, hogy ezen hídtól lefelé a Korana betorkolásáig több gázló van, melyek közül a legmagasabb mindjárt a karlováci híd alatt van. Ez 103-20 magas, tehát a kellő átduzzasztásra legalább 105-20 vízszin volna szükséges. A vízlépcsők magasságának kezelés és költség szempontjából való leszállítása czéljából, valamint a betorkoló mellékfolyókon fenálló vízművekre való tekintettel ezen vízszin leszállítandó. A megejtett tanulmány szerint megfelel» szabályozással elérhetjük, hogy a szükséges hajóút 104"30 duzzasztott vízszinnel biztosítható lesz ugyan, de a hosszszelvény tanúsága szerint a Blatnica-, Kuőina- és Trepőa-patakok legalsó vízművei alsó vizének kisebb-nagyobb mérvben való át­duzzasztása ezzel sem lesz elkerülhető. A felső szakaszon e szerint 104-30—97"30 = 7'0 m esés győzendő le és itt ismét felmerül a kérdés, hogy ezen esés egy lépcsővel legyőzhető-e, illetve meg­engedhető-e az egész szakaszon 104-30 duzzasztott vízszín. * A hosszszelvény szerint a 73 km-nél kezdődő sellős szakasz balpartja álta­lában véve elég magas, csak némely patak torkolati része a beduzzasztás miatt esetleg töltésezést vagy a duzzasztómű alá való párhuzamos levezetést igényelne. A jobbparton a dombok lába több helyen a partig ér, az ezek közötti részeken vannak alacsonyabb helyek, melyek — miután hosszlevezetés nem lehetséges — kártalanítást igényelnének. A szabad hajózásra nézve itt hátrányok nem keletkezhetnek, mert tartama ezen szakaszon csak oly rövid, hogy egyáltalán tekintetbe nem jön. Az esésnek egy lépcsővel való legyőzése műszakilag tehát itt is lehetséges, külön előnye a vízerő nyerése, de már a böge alsóbb részén a partokra oly hátrányokkal járna, melyek csak bizonyos költséggel ellensúlyozhatok. Azért itt is első sorban ezen esést meg .kell osztanunk. Legczélszerűbben járunk el, ha a 7-0 m esést két lépcsőre egyenlően elosztjuk és ehhez képest III. böge vízszine 97'30 + 3-50 = 100 80 és a IV. böge vízszine 100-80 + ^'50 = 104-30 m lesz. Amennyiben a gátak választandó szerkezete kívánatossá teszi, az esést egyenlőtlenül is lehet elosztani. A III. lépcsőt a pokupskói sellőnél mintegy a 73, a IV-et pedig a Sredickó­stefanki sellő lejtőjén mintegy a 88 km körül helyezzük el jílyképen, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents