Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

1-3. füzet - I. Weismahr József: Vízsebességméréseink hibái és csökkentésükre vagy kiküszöbölésükre szolgáló módszerek és eszközök

mérve V^S^ö m sebességet állapított meg, árvízi maximumként pedig 4.78 m-t, vizsgálataink szerint legalább 20, illetőleg 95 cm-es, azaz 6%, illetőleg 20%-os negativ hibával. Ezek a numerikus és egy-egy konkrét esetből leszármaztatott eredmények, természetesen nem absolut értékűek, de támogatják az ingarendszerre vonatkozó gondolatmenetünk realitását és. alkalmasak arra, hogy velük e rendszer hibáinak nemcsak tendencziáját, hanem a valószínű hibahatárokat is megjelöljük; mert a főhibaforrás a vitorlatengely ferde állása lévén, ennek hatását az elhanyagolt mellékkörülmények ; úgymint a hidrodinamikai nyomás változó intenzitása és iránya, az ingaszár rezgése, kóválygó lengése, ugyan lényegesen befolyásolhatják, de általában le nem ronthatják, hanem inkább csak az eredmények megbízhatatlanságát fokozzák. Bár e hibajárulékok részletezését, az elemekre bontás leküzdhetetlen nehézségei miatt, a következőkben is mellőznünk kell, mégis azt a sajátságos jelenséget, amely az előzményekben, a vízfolyás sebességére adott definicziónkat illuzoriussá teszi, a műszer lengő mozgásának kell tulajdonítanunk. Ugyanis kísérletekkel megállapítottuk azt a jellegzetes külömbséget, meh* a sebességmérőnek szilárd rúdon vagy ingán való használata között van. E kísérletek eredményeit a III. és IV. ábra a, b, c, d, és a

u b,, с

г és d

x grafikonjaival tettük szemléltetővé. Az index nélküli vonalak, a szilárdan tartott műszerre, az indexesek pedig az #

4g-as ingán levőre vonatkoznak és úgy szerkesztettük, hogy a mindig 10"-el növelt egész észlelési időtartamra számított vitorlafordulatok átlagait ordinátaként raktuk fel. Az index nélküli vonalak, gyorsan ellapuló hullámvonalak, amelyeknek kilengései egy bizonyos T időn túl terjedő szakaszain, egy elérhető minimumon alul maradnak. Ez a jelenség índított a vízfolyás sebességének arra a definicziójára, mely szerint az egy olyan relativ értékű, virtuális út, amely a most jellemezett raczionális T időnél nem rövidebb észlelés adatjaiból nyer megállapítást. Ezekkel szemben, az indexes vonalak már nem adják a növekedő észlelési idővel a forgásátlagok konvergencziáját, hanem hol a hibák rendszertelen halmozására, hol a lengés periódusára engednek következtetni. Ezért az ingamódszer nemcsak tudományos kutatásokra alkalmatlan, hanem gyakorlati czélokra is előnytelen, mert olyan nyers eredményeket szolgáltat, amelyeknek pontosságáról tájékozatlanok maradunk és aminőket egyszerűbb eszközökkel kevesebb költség és fáradsággal is biztosíthatunk magunknak. A III., IV. ábra grafikonjai különben még további megállapításokra engednek következtetni, amelyek helyességének ellenőrizhetése végett tartsuk szemelőtt, hogy az a, a

x és b, grafikonok összetartozó értékeket csoportosítanak, mert a mederszelvény egy és ugyanazon pontjában és majdnem egyidőben végzett kísérletek eredményeit foglalják magukban; ép úgy а с, c

x és d, d

1 grafikonok, csak azzal a különbséggel, hogy azok a mederszelvény egy másik pontjára, egy lasúbb vízfolyásra vonatkoznak; továbbá, hogy az a, a

1 és c, c

1 grafikonok a kísérleteinknél eddig következetesen használt WH

S

9 n. e. jelű és a Cardan-féle felfüggesztés nélküli műszerre vonatkoznak, míg a b, és d, d

1 grafikonok egy később ismertetendő, de Cardan-féle felfüggesztéssel ellátott műszerrel végzett kísérletek eredményeit foglalják magukban. Ha az а, а

г és c, c

t grafikonokról, az előzményekben definiált T-hez tartozó, /»a. «ai és w

c. n

c

l ordinátákat, mint az időegységre vonatkoztatott fordulat-