Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - VI. Halmi Gyula: Újabb eljárások szennyes vizek fertőtlenítésére

834' szennyezettségéhez képest), mint klórmészből, klórgázból, vagy hipokloritból, tehát e szer már gyengesége folytán sem előnyös és nagy anyagpazarlással jár. A mésztej a szennyesvizek szagát, színét sem tünteti el, szemben pl. a hipoklorittal. A klórgázból és hipokloritból jóval kevesebbre lévén szükség a fertőtlenítéshez, használatuk olcsóbb és gazdaságosabb is. A klórmész erős fertőtlenítőszer ugyan, de nem eléggé állandó és gyorsan bomlik, ezzel szemben a hipoklorit igen állandó. A klórmész fertőtlenítő ereje fotytonos változása miatt mindig más és más, s a klórgáz. vagy az állandó természetű hipokloritoldat fölhasználása a szennyesvizek fertőtlenítésében «okkal nagyobb biztonságot nyújt, mert állandó és így mindig ismert összetétele lehetővé teszi, hogy mindig az éppen szükséges mennyiségű fertőtlenítőszert használjuk föl. Ha a klórmészból a szükségesnél többet használtunk volna föl, antiklórral, vagy vasgáliczczal kell az ártalmas hatású fölösleges klórt eltüntetni, míg a netán fölöslegben használt kipokloritoldat nem veszélyes, mert konyhasóvá alakul át. A hipokloritoldat előállítása és' használata rendkívül egyszerű és elektromos áram jelenlétében bárhol könnyen megvalósítható, s azonkívül, mivel előállításához csak konyhasó és elektromos áram szükséges, e szer készítése és használata igen olcsó. Ellenben a klórmész igen drága szer, s kivált a mostani viszonyok között igen nehezen beszerezhető, minthogy gyártására csak nemrégiben rendezkedett be egy tordai vegyészeti gyár, s e terméket, melyet békeidőben csaknem teljesen külföldről kellett behoznunk, ha a fertőtlenítésre általánosan használnák, jórészben még ma is külföldről kellene beszerezni. * Természetesen erre a gyakorlatban aligha fog sor kerülni, mert eddigelé általánosan azt a sajnálatos tényt állapíthatjuk meg, hogy akárhol írták is elő a hatóságok kötelezően a szennyesvizek tisztítás után való fertőtlenítését, ezt az engedélyesek jóformán soha és sehol sem valósították meg. Ennek oka egyrészt abban is kereshető, hogy a mésztej nagyon gyönge és primitiv szer lévén, használatát a szakértők ma már sohasem ajánlják, viszont a klórmész drága szer, s állandó használata igen költséges és azonfölül eltartása, az oldat készítése, adagolása és elkeverése, stb. bizonyos szakavatottságot és állandó gondos kezelést kíván, amelyet ritkán fordítanak e kérdésre. Viszont a modernebb, megbízhatóbb eljárások nálunk még nem eléggé ismertek. Egy további gátló körülmény még az is. hogy a legellentétesebb nézetek uralkodnak arra nézve, mikor kell okvetlenül fertőtleníteni a s zennyes vizeket ? Tudnivaló, hogy a modern orvosi gyakorlat a fertőző betegek váladékainák már az ágynál való fertőtlenítésére törekszik, tehát igen ritka eset az, hogy a szennyesvízbe fertőző csirák jutnak bele. Olyan esetben, ha ez előzetes fertőtlenítés megtörténik, a biológiai tisztítóberendezésekből elfolyó tisztított szennyesvíz fertőtlenítését mellőzhetjük. Okvetlenül szükséges azonban a tisztított szennyesvizek fertőtlenítése járványos időkben. Kétségtelen, hogy ha a fertőtlenítést csak olyan esetekben követeljük meg, amikor arra múlhatatlanul szükség van, akkor sokkal előbb el fogjuk érni, hogy a fertőtlenítést tényleg meg is valósítsák mindenkor, mikor az szükséges, semmint ha egyes túlzók eljárását követve, mindenkor ragaszkodunk a fertőtlenítéshez, akár szükséges ez, akár nem. S ha a fertőtlenítés szükségességének meggyőződése tért hódított, kétségkívül könyebb lesz meghonosítani az elavult és legtöbbször sikertelen, vagy helytelenül alkalmazott fertőtlenítő eljárások helyett a mai követelményeknek megfelelő, pontosan szabályozható és ellenőrizhető fertőtlenítő eljárásokat.