Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - VII. Bartus Adolf: A czementbaczillus

335' A czementbaczillus. Irta: Barlus Adolf. A tenger vize minden czementet többé-kevésbbé megtámad. Olyan hidraulikus kötőanyagot, mely a tenger vizével szemben a szétmállás ellen feltétlen biztonságot nyújt, eddig még nem ismerünk.

1 1840 óta vetődött fel ez a kérdés s csak 1916-ban sikerült a teljes megoldás felé az utolsó lépést megtenni. A habarcs felbomlásának jelenségeit pontosan megfigyelni és leírni, felismerni azokat a körülményeket, melyek közt a szétmállás végbemegy s végre a gyakorlat számára levonni a szükséges tanulságokat, mindez nem volt épen könnyű feladat. A kutatók hosszú sorának kitartó munkájára volt szükség, hogy e kérdésben végre tisztán • lássunk s így abba a helyzetbe jussunk, hogy tengeri s egyéb sósvízi építkezéseinknek a lehető legnagyobb állandóságot biztosítsuk. Némely tengeri-építmény aránylag soká áll ellen a tengervíz hatásának, míg ugyanabból a kötőanyagból készült más építmény már néhány év alatt teljesen tönkrement.

2 Ez a jelenség a különböző tömörségben leli magyarázatát. Bármely kötőanyagból készült is a beton, a tengervíz hatásának annál jobban fog ellenállni, minél tömörebb, tehát minél lassabban és nehezebben hatolhat be a víz. A tenger vizéből a betonra rakódó iszap- vagy szénsavas mószrétegek védő hatásában bízni nem lehet, mert tapasztalták, hogy a betontestnek ezen külső védő kérge sokszor még keménynek és épnek látszott, holott a beton belseje már teljesen megpuhult.

8 A beton szétmállása némileg különböző módon mehet végbe. «Némelykor a beton megpuhul és szétmorzsolódik ; máskor kéreg képződik, mely ifiegrepedezik és leválik; legtöbbször a beton felszínén vékony, fehér erek keletkeznek, melyek hovatovább növekednek, a test megrepedezik és vagy darabokra esik szét, vagy fehér pép lesz belőle.'iMajdnem minden esetben a szétmállott test belsejében fehér, pépszerű anyagot találunk.»* A tengervízben előforduló sók melyikének tulájdonítandó ez a bomlasztó hatás ? E kérdés eldöntésére különböző sóoldatokkal kísérleteket végeztek, melyekből kitűnt, hogy a tengervíznek szulfátjai bomlasztják a czementet.

6 Legveszedelmesebb a Na- és Mg-szulfát. «A bomlás rendszerint jól látható gipsz-kristályok képződésével kezdődik . . . Gyakran a gipsztűknek egész fészke keletkezik, melyek hidrátvíz felvételével a testet» részben már megrepesztik. Idővel ezek a gipsztűk teljesen szétesnek és finom, fehér, kenőcsös pépbe mennek át, mely gipszen kívül mindig nagyobb mennyiségű timföldet tartalmaz . . . Kétségtelen tehát, hogy a kelet1 Feret, Travaux à la mer czíruü czikke, 391. 1. Taylor-Thompson könyvében : Béton et mortier de cimont. Paris, 1914. J Feret, id. mii 392. 1. 8 Czarnomski, Über das Verhalten von Zementblöeken. V. kongresszus XI. 2. jelentése. * 5 Feret, id. mü 392. 1.