Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - III. Surányi János: Arad sz. kir. város szennyvízszűrőtelepének 13 évi (1901-1913) gazdasági üzemstatisztikája

318' miatt, de jeléül annak a körülménynek is, hogy a városból kikerülő folyton fokozódó mennyiségű szennyvizek elhelyezése és megszűrése miatt elodázhatatlan és mellőzhetetlen követelmény lett a telep megnagyobbítása. Hogy a telep mennyire túl volt már terhelve szennyvízzel, abból is látható, ha nézzük azt az általános szabályt, amelyet az elmélet és gyakorlat a szennyvíz mennyiségére és a szűrőterület nagyságára nézve megállapít. Eszerint évente és hektáronként 12—20 ezer köbmétert lehet számítani megszürhetőnek ; elkülönítő rendszernél és homoktalajnál a normálishoz lehet közeledni, míg úsztató rendszernél és kötött talajon a hektáronként elhelyezhető legkisebb mennyiséget, vagy annál még kevesebbet kell a szennyvíz megszűrésére szükséges terület megállapításánál alapul venni. Az aradi telep elkülönítő rendszer szerint gyűjtött szennyvíz elhelyezésére szolgál ugyan, de talaja kötött, nehezen szűrő agyag, könnyen belátható tehát, hogy mivel — amint az már említtetett — a városból kikerülő szennyvíz az 1910-es években közel járt az 500 ezer köbméterhez, s így a telep 21-29 hektár térülete (36 kat. hold) mellett 1 hektárra több mint 21 ezer köbméter víz jutott, a szennyvíztelepre váró feladat nagysága máris jelentékenyen •túllépte azt a határt, melyet az ilyen üzem teljesítőképességére nézve a fenti szabály megállapít. A kimutatás adataihoz megjegyzésül szolgáljon még az, hogy az azokban inkultur területnek feltüntetett táblarészek úgy származtak, hogy az egyes tábláknak az öntöző árkok vagy a vízraktározásra szolgáló, elárasztott táblák felöli részeit a szivárgó víz ellepte és ott a vegetácziót kiölte. A szivárgó víz kártételei különben a telepen állandóak, ezzel ott mindig számolni kell, azonban a kártétel nagysága és minősége a kárt szenvedett táblák kulturája szerint változik : pl. mig a takarmányrépánál a vegetácziót teljesen megsemmisítve, az elöntött részen semmi hasznosítást sem tesz lehetővé, addig pl. a szálas takarmányok a hoszszabb-rövidebb ideig álló szennyvízben, is valahogy eltengődnek, s ha nagyon ki is ritkulnak, vagy nagyon felveri őket a vadmohar, a területrész termése azért értékesíthető lesz megfelelően nyomott áron. * Ezzel elérkeztem a jövedelmezőség kérdésének tárgyalásához. A szennyvíztelepek üzemében a jövedelmezőség ugyan másodrendű fontosságú, a fő a telepre szállított szennyvíz elhelyezése és megszűrése, de a telepen űzött termelés, illetőleg a telepnek gazdasági kihasználása mégis azt is czélozza, hogy — amennyire lehetséges — a szennyvízkezelés és szűrés költségei, illetőleg a berendezésbe fektetett tőke kamatai megtérülnek. A külföldi példák nyomán általánosan elterjedt nézet az, hogy a szennyvíztelepeken folytatott termelő üzem, illetve a befektetett tőke jövedelmező nem lehet, s hogy nagyon jó eredmény az, ha a telep hasznosítása a telekben és berendezésben fekvő tőke 1—2%-át meghozza. Az aradi szennyvízszűrő telepbe fektetett telektőke és berendezési költség ' (1. a jövedelmezőségi kimutatást !) az első 4 évben 32,008 K-át, 1905-től kezdve a telep 36 kat. holdra való megnagyobbításával 45,833 K-t tett ki.

2 A kimutatás részletesen feltünteti, hogy az összes, a termelési költségeken kívül a javítási és fenntartási költségeket is magukban foglaló kiadások és a telep terményeiért befolyó jövedelem mellett az egyes években milyen jövedelmezőség volt elérhető, 3 A részleteket illetőleg 1. Kisérletügyi Közlemények X. kötetét.