Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - II. Hajagos Imre: Árvédelmi tapasztalatok

I 285 vízzel, — melyben kellő mennyiségben erősen tapadó festanyagot oldottunk fel, — újra megtöltjük, akkor a kút vize a recipiens felé fog mozogni és megfesti ugyanazt az utat, a melyen az árvíz alatt a külvíz tört fel. Ha pedig a forrás szájába egy vastagabb gázcsövet dugunk be és abban lehetőleg magas vízoszlopot tartunk, felhasználhatjuk az elrendezést arra is, hogy a .támadt kimosásokat czementlével tömítsük. Természetesen a műtárgy fontossága, a mutatkozott baj jelentősége, a rendelkezésre álló idő és egyéb helyi viszonyok döntik majd el a kérdést, hogy az ily módon végzett tömítést ideiglenesnek vagy véglegesnek tekinthetjük-e '? Ott, hol buzgár- vagy forrásképződés mutatkozik, a védtöltések maguk is csak ritkán készülhettek jó anyagból és így nagyon is megokolt, hogy az ily töltések megerősítéséről, az altalajban a nagy szivárgások megszüntetéséről végleges jellegű munkálatokkal gondoskodjunk. Ha a talaj vezető vagy rossz rétege a felszínen vagy ehhez közel fekszik és 2—3 wi-nél mélyebbre nem terjed, a töltés * víz felőli lábánál mintegy 2 m széles, a kötött rétegbe is behatoló, gondosan tömékelt agyagékkel a buzgárosodás vagy forrásképződés ellen már kellőkép védekeztünk. Hogy pedig a rossz anyagú töltéseink megcsúszásából származó veszélyt is elhárítsuk, a földékelést magával a vódtöltéssel is szerves összeköttetésbe hozzuk, leghelyesebben akként, hogy a töltés víz felőli rézsűjét lépcsőzetesen tagolva, 1—2 m vastagon jó anyaggal borítjuk. Az olaszok hasonló czélokkal úgy a víz felőli, mint á mentett oldali lábnál a kötött rétegre alapozzák a töltéseiket, melyeket ekkor tombaturáknak neveznek. (Faragó : A belvíz levezetése.) Czélszerűbb azonban a mentett oldali ékelést elhagyva, inkább a víz felőli fogazást erősíteni. Megfelelő földanyag hiányában telített beton vagy vasbeton ékeléssel is védekezhetünk. Midőn a kötött réteg 30 m-nél mélyebben fekszik, a fellépő kiviteli nehézségek és az evvel kapcsolatos nagyobb költségek miatt már inkább szádfalazást haszálhatunk. Míg alkalmas rétegviszonyok mellett az ékelés elég gyakran alkalmazott és jól bevált rendszer, a szádfalazás, a velejáró nagy költségek miatt csak akkor jöhet számításba, ha kivételesen nagy értékű belsőségek védelméről van szó, vagy ha a védtöltés egész közel a meder széléhez épült. Ha töltésszakaszokat valamely okból áthelyezni nem lehet, rossz altalaj mellett a töltés árvédelmi biztonságát kellő mérvben csak szádfalazással fokozhatjuk. A talajvíz megduzzadásából származó fakadóvíz közvetlenül káros, mert elönti az ártér kultivált területeit, kilúgozza a termelőtalajt stb. Árvédelmi szempontokból kevésbbé veszélyes. Ha a töltés lábát elborító fakadóvíz a mentett oldali jelenségek megfigyelését, ellenőrzését megnehezíti is, viszont ellennyomása esek kedvező értelemben hat. A fakadóvizek ellen eddigelé az ú. n. szorttótöltésesés-sel védekeztek. Ez Szojka Gusztáv szerint egy vagy több, az árvédelmi töltéssel párhuzamosan húzott nyúlgátat jelent, melyek anyagát a védtöltés felé elhelyezett sekélyárkokból termelik. Az első szorítógát (1. a 4. ábrát) a védtöltés mentett oldali lábától 75—100 m-re, a második az elsőtől 25—30 m-re, a harmadik az előzőtől 10 m-re létesítendő. A harmadik töltés árka már a mentett oldalon létesítendő, hogy az abban