Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - II. Hajagos Imre: Árvédelmi tapasztalatok

28 2 építéskor elkövetett durva hibával kell megkezdenünk. Ilyenkor a baj tulajdonképeni fészkét' úgy keressük meg, hogy a töltés koronáját egy-két méteres darabokban meglékeljük A veszélyes pontot rendesen elég gyorsan megtalálhatjuk és a bajt többnyire a töltéstestben hagyott valamely korhadt fagerenda, járópalló, tégladarabok, vastag fagyökér stb. okozza. A töltés testében felejtett idegén anyagokat óvatosan eltávolítva, azok helyeit lazán töltött és a nyílásokba erősen becsömöszölt földeszsákokkal és agyagos földdel betömve, a folyásokat is megszüntettük. Gátszakadások elzárásánál első teendő mindig a szakadás kiszélesedésének megakadályozása, vagyis a megmaradt két töltésfej biztosítása. Ez legegyszerűbben és leggyorsabban köhányással eszközölhető. Kőanyag hiányában a megmaradt gátfejeket általában Péch Gátvédelmében tárgyalt módon kötjük meg ; de czélszerű a karok leverése után elhelyezendő rőzsekévék és a megbontott töltésfej közötti űrt földeszsákokkal úgy kitölteni, hogy az összes még megmaradó közök szalmával vagy ha lehet, szalmástrágyával lehető szorosan bedugatnak. A gátfejeket biztosítva, a szakadás további kiszélesedésének elejét vettük ugyan, de a szakadás mélysége mindegyre növekedni fog. Ez ellen azonban védekezni alig lehet és legjobb, ha avval nem törődve, mindjárt a zárógát építését kezdjük meg. Az elzárógát tengelyvonalát rendesen egy, a folyó felé erősen domború ívben, a szakadás előtti hullámtéren vezetjük. A «Gátvédelem» javasolta félkörű vonal relative nagyon hosszú és nagyon kevés előnyt nyújthat, mert a zárás kritikus szakasza mindenkép a végső nyílás marad; ez pedig annál hátrányosabban fejlődik, minél hosszabb a gát, vagyis minél tovább tart az elzárás munkája. Egyébként pedig a végső nyílás elzárásánál felmerülő nehézségeket, az itt létrejövő vízsebességeket a csatlakozó zárógátrészek ívének laposabb vagy domborúbb volta nem befolyásolja. S<^t annak tudatában, hogy a szakadások nagyon gyakran oly helyeken következnek, illetve következtek be, a hol a töltés a meder széléhez túl közel jutott ós a szakadással kapcsolatosan az amúgy is keskeny előtéren nem ritkán nagyobb partomlások is bekövetkezhetnek: azt se tekintsük dogmának, hogy a zárást a szakadásnak folyóvíz felőli oldalán kell létesíteni. A zárás vonalának vezetését mindig a helyi viszonyok szerint módosuló czélszerüségi szempontok döntsék el. Klasszikus példaként felemlítem, hogy midőn egyik nagy dunai töltésszakadásnál napokon át arról folyt a tanácskozás, hogy az elzárás céljaira megrendelt és gyorsan megérkezett kőanyagot a köveshajók milyen beállítása mellett lehetne veszély nélkül a szakadás szelvényébe gyorsan és eredményesen beépíteni ; ha jól emlékszem, a szakadás negyedik napjának délutánján az időközben bekövetkezett erős apadás folytán egyszerre csak előtünedeztek a mentett oldal •földhátak és a közeli országút kontúrjai. Ezek felhasználásával azután sikerült is néhány óra alatt és pár ezer földes zsákkal az árvíz további kiömlését a mentett oldalról teljesen elzárni. Az általam használt módszer, melylyel két szakadást mindegyik esetben 24 órán belül teljesen elzárnom sikerült, a következő volt: A gátfejek megtörtént biztosítása után a 4—5 m hosszú, 15 cm erősségű hegyezett akáczfa és fenyőfakarókat a vízfelőli oldalon, enyhe ívben vezetett ós a fejektől kiinduló vonalban egymástól 0'5 m távolban két sorban közel a víz szí-