Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - II. Hajagos Imre: Árvédelmi tapasztalatok

278' Ily körülmények között néha magában a mentett oldali töltéslábban megjelenő források és buzgárok a szokottnál jóval nagyobb erővel törnek fel és megfelelő védelem nélkül az altalajból csakhamar annyi anyagot hoznak fel, hogy útjok mentén a talaj belsejében minduntalan földomlások jönnek létre. Ha ezek a víz felszökését rövid ideig részben vagy egészben megakasztják, a forrás vagy buzgár mindegyre nagyobb erővel újul meg. A bekövetkező és mindinkább növekedő omlásokat, berogyásokat később a töltés süppedése követi és így a feltörő víz mind nagyobb rombolásokat, végre gátszakadást okoz. Az ily módon létrejött «talajtörések»-et tehát egyenlő joggal töltéstöréseknek is nevezhetnők. Ezek előrebocsájtása után reátérek a földalatti vizek elleni védelem taglalására. Magában a töltéstestben keletkező szivárgások elleni védekezési módok két főcsoportra oszthatók aszerint, amint azokkal csak a beszivárgott víznek kártétel nélküli átfolyása nyer biztosítást, vagy pedig azt czélozzák, hogy az árvíznek a töltéstestbe való behatolása közvetlen úton lehetőleg megakadályoztassák. A közvetett eljárás a mentett oldalon alkalmazott szűrök létesítéséből áll ; a közvetlen eljárás pedig mindig azt jelenti, hogy a víz útját földfeltöltéssel, földeszsákokkal, szádfalazással a töltés vízfelöli oldalán elzárjuk. Míg az ú. n. élőiről való védekezés régtől fogva ismeretes, úgyszólván egyidős a töltésezéssel ; addig a szűrőket tudomásom szerint először Reich Károly műszaki tanácsos alkalmazta a főherczegi bélyei uradalom magántöltéseinél. E jól bevált és az utolsó két évtized alatt mindegyre jobban elterjedt védekezés : a szűrőrendszer lényegben azonos az út- és vasútépítésben nedves rézsűk kiszárítására használni szokott régi módszerrel. Az eljárás ugyanis egyszerűen az, hogy mentett oldali rézsű átszivárgó szakaszain vízszintes vonalú szívóárkokat létesítünk és azok által gyűjtött, útközben megszűrt víznek biztos, de lehetően lassú kifolyást adunk. A szívók rendesen úgy készülnek, hogy a rézsűben egy ásónyom szélességű árkot létesítünk, oly mélyen azonban, hogy a fenék elég kemény talajra jusson. Gondosan ügyeljünk arra, hogy a szivóárok fenekén és a víz felőli oldalfalon előcsörgedező víz az árkot munka közben be ne döntse, azt a már előre készenlétbe helyezett kavicscsal vagy salakkal késedelem nélkül betöltjük, még pedig úgy, hogy az árokfenéken egymáshoz szorosan rakott nagyobb kavicsszemekből, zúzott kővagy téglatörmelékdarabokból néhány czentiméter vastag vezetőréteget készítünk. (L. a 2. ábrát.) 2. ábra.