Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - II. Hajagos Imre: Árvédelmi tapasztalatok

377' De nagy figyelmet követel minden oly töltésszakasz is, mely nagyobb legelőterületek mellett halad, mert a legelőkön előszeretettel tanyázó vakondok-sereg, mihelyt a talajvíz nagyobb mértékben emelkedik, a védtöltésbe menekül. A töltéscsuscamlás. Már említettük, hogy ha az átázás ellen kellőkép védekezni nem tudunk, akkor előbb-utóbb a töltés megcsúszik. A csúszással együtt jár a töltés megsüppedése, mely rövidesen oly mérvű lehet, hogy az ár átcsap a gáton. Az átfolyás megindultával pedig a gát már át is szakadt. Főleg a mentett oldali töltésemelések új földmunkájának az első árvíznél oly gyakori CBUSzamlások kevésbbé veszélyesek, és az igazi töltéscsuszamlásoktól könnyen megkülönböztethetők. Míg ezeknél a töltés megcsúszott része mindig teljesen át van ázva, addig az előbbieknél a megrogyott rétegek felszíne szárazon marad. A keletkező repedések az igazi csúszásoknál a töltés koronája felé csúcsával fordított parabola ívekhez hasonlók, a töltésemeléseknél pedig többnyire egyenes vonalú és hosszirányú vonalakat alkotnak. A gátszakadás nemcsak a már jelzett okokból, de úgyis létrejöhet, hogy az árvíz a töltésnek valamely alacsonyabban hagyott, vagy a nagy hullámverés által elmosott pontján átcsap. Míg az átázás és csuszamlás következtében létrejött szakadásoknál a kiömlő ár pár perez alatt elsodorja az egész gáttestet és rohamosan növekedik úgy szélességben, mint mélységben, addig a folyásokból vagy a gát meghágásából eredt szakadásoknál az árvíz a megmaradt töltésrészen úgy ömlik át, hogy a szakadás szelvényét inkább szélességben, mint mélységben bővíti. Ugyanis ott, hol az átázás jelensége előzetesen nem mutatkozott, a töltés anyagának ellenállással kell bírnia. Talajtörés. A Tisza mentén elég gyakori eset, hogy hosszantartó árvíz után bekövetkezett gyors, nagymérvű apadásnál a Tisza kisvízi medre által átszelt vastag folyóshomok-rétegekből a folyóba nagy eséssel kiáramló megduzzadt talajvíz oly mértékben ragadja magával a szétmállott ho nokos iszapot, hogy e rétegeknek a folyóvízhez csatlakozó részei meglazulnak és így a felettük levő többnyire jelentékeny vastagságú agyagpadok, melleket a felettes, váltakozó anyagú rétegek is terhelnek, alátámasztásuk it elvesztve, esetleg, több száz méter hosszban csaknem egészen függélyes hasadási lappal, 1—2 métert letörnek. Ily módon omlott be a szegedi rakpartnak a közúti hídhoz csatlakozó 90 méteres szakasza is. Nagyvizeknél azonban a vezető rétegek mind megtelnek és így azok mind hordképesebbekké válnak. Világos tehát, hogy nagy vizeknél a bekö vetkezett talajtörések más, közvetlenül :s veszélyes jelenségekkel kapcsolatosak. Tényleg nagyvizeknél az ú. n. talajtörést mindig nagymérvű buzgár vagy forrásképződés előzi meg. Midőn e két tünemény létrejöttét magyaráztuk, a védtöltéseknek normális elrendezését tartva szem előtt, azt mondtuk, hogy a buzgárok és források a töltés mentett oldali lábától rendesen 5—10 m. távolban törnek elő. Könnyen érthető is, hogy e jelenségek ott mutatkoznak, hol a fedőréteg ellenállása relative leggyöngébb. Vannak azonban oly töltésszakaszok is, melyeknél a vízjogi törvény 143. §-a betartva nem lett ; a vódtöltés mentett oldali lábához régi köbgödör vagy régi szakadás okozta mélyedések, kopolyák, régi folyásoknak feltöltetlenül maradt részei csatlakoznak, a töltés vízfelőli lábát pedig a medertől alig néhány méter 8zéles, állandó jellegű partvédezettel nem is mindig biztosított alacsony padka választja el.