Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - II. Hajagos Imre: Árvédelmi tapasztalatok

271' erósebben terjed, minél nagyobb a külvíz nyomása és minél tovább tart annak a hatása. Az időtartamot azért tekinthetjük a szivárgás tényezőjének, mert köztudomású, hogy a magára hagyott töltés likacsossága az átszivárgás felléptével akkor is gyorsan fokozódik, ha a nyomás nem változik. Nem érdektelen azonban a Wollny találta kísérleti eredmények közül az

; hogy a homokban nagyobb a szivárgás, mint a tőzegben. A homok vízátbocsájtóképességét 10% agyag hozzákeverése már 85%-kal csökkenti; a homokréteggel való takarás előmozdítja, a gyepréteg ellenben erősen hátráltatja a szivárgást. (Tolkmitt, Grundlagen der Wasserbaukunst.) A szivárgás egyik érdekes tüneménye a buzgár, mely a Felső-Duna mentén elég gyakori. Ott képződik, hol a felszin humusrétege a mederrel közlekedő oly kavicsréteget takar, melyben talajvíz nem mozog. E kavicsréteget áradáskor megtölti a folyó vize. Ha pedig a fedőréteg valamely mély, a kavicsrétegig leérő repedésén esetleg ürge- vagy vakondlyukon a nyomás alatt lévő víz feltörésre jut, akkor forrás alakjaban jelentkezik, még pedig oly erővel, hogy a felszökő víz a kavicsróteg homokját magával ragadja. E homok a feltörés magasságával közel megegyező sugár távolságra hull vissza és így nem ritkán közel egy méteres átmérőjű 40—50 cm mély, néha egészen szabályos kör alapú homoktölcsérek keletkeznek, melyeknek közepét a feltörővíz mindegyre csendesebb mozgás közt kitölteni és ilykép a külvízzel egyensúlyba hozni törekszik. Ha ez néha sikerül, a buzgár nyugalomba jön az apadás bekövetkezteig, midőn a tölcsér vize lassan visszahúzódik, míg végre csak az üres homokkráter marad vissza. Legtöbbször azonban a buzgár vize laza homokgyűrűjét átszakítja, valamely irányban folyást vesz és a buzgár újra működésbe jön. A buzgárok többnyire a töltés lábától 10—20 m távolban, hosszabb szakaszon egyszerre ; néha egymástól kisebb-nagyobb távolságokban, elszigetelten, néha azonban csoportosulva jelennek meg. Az utóbbi esetben az először megindult buzgár körtöltése idő előtt megbomlik, eltömi magát a nyílást, és mellette csakhamar új feltörési hely támad, mely körül új, a régihez csatlakozó tölcsér képződik. Ilykép nem ritkán 5—10 többé-kevésbbé összenőtt buzgárt is találhatunk. Egészen hasonló módon és hasonló jelenségek között keletkeznek iszapos, vagy agyagos homok talajban az ú. n. talajforrások. Ezek csak abban különböznek a buzgároktól, hogy az utóbbiakat jellemző szabályos kráterek nem épülhetnek fel, mert a feldobott anyag mindjárt szétfolyik, sőt maga a nyílás szelvénye is folyton változik. Ama a folyó medre által átszelt vezető rétegekben, melyekben a talajvíz mozog, a befogadó folyó áradása uízszinemélkedést hoz ugyan létre, de véleményem szerint ez esetben már nem szivárgással, hanem csak a talajvíznek létrejött megduzzadásával állunk szemben. A föld árja, mely joggal tekinthető egy föld alatti folyónak, egyszerűen úgy viselkedik a recipiensét képező folyóval szemben, mint egy felszini folyás, ha annak befogadója megáradt. Amint pl. a Vág-Duna vagy a Tisza reagál a Duna árhullámaira, a föld árja is követi a völgy fenekén húzódó folyó áradásait. A létrejövő talajyízszinek két felszini folyó árhullámainak találkozásainál tapasztalt vizszinektől ugyan nagyon