Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - II. Hajagos Imre: Árvédelmi tapasztalatok

270' a talált eredmény. E jelenség magyarázata nem lehet más, mint hogy 40-0 m távolságban már nem a folyóból, illetőleg a csatorriábpl kiáramló szivárgó víznek, hanem a befogadó áradása által visszaduzzasztott mozgó talajvíznek magasságát észlelték. Ezen kísérletek tehát a szivárgási vonal általánosabb érvényű megállapítására alkalmasnak nem tekinthetők, mert alig bizonyítanak többet, mint hogy az alacsony vízállásoknál a folyót tápláló talajvizek a magas vízállásoknál visszanyomatnak. A megejtett későbbi kísérletek sem igazolhattak mást, mint azt, hogy a töltésben a szivárgási vonal minden esetben más és más és annyira változó, hogy a töltés alkatának alig észrevehető különbözősége mellett egyszer már 3 m-ként, máskor pedig csak 10 ш-ként esik egy-egy métert. A szóbanforgó vízmozgásoknál, úgy látszik, sokkal határozatlanabb dologgal állunk szemben, mintsem az egyes tényezőket, legalább megközelítő pontossággal, számítás útján meghatározni lehessen és így a képletezés terén az áltudományoskodás veszélye ne fenyegetne. Minden következtetés, mely többet akar jelenteni, mint általános tájékoztatást, már eleve hibás leend. Az előzőkből már önként következik ugyan, de talán még sem felesleges annak hangsúlyozása, hogy a tiszai töltések méreteinek megállapításánál sokat szerepelt szivárgási vonal nagyon akadémikus értékű, mert az 1888-iki tiszai árvízkor Algyőnél észlelt adatokból szerkesztett parabolikus vonal csakis a kísérleti szelvényre tekinthető jellemzőnek. Sőt világos, hogy a szivárgás vonala csak akkor lehet egy szabályos görbe vonal, ha a szivárgás teljesen egynemű talajrétegen, pl. homokon át történik. A különböző anyagból, különböző tömörséggel, változó gondossággal, többszöri emelés után létesült védtöltéseinkben a szivárgás mikéntje mindenkor esetleges. A kinek volt alkalma régi, tehát jól megülepedett töltések lehordását látni, megfigyelhette, hogy a régi töltés feltárt keresztszelvényei az egyes töltéserősítéseknek élesen elváló kontúrjai mellett rendszerint nagyon változatos rétegzést mutatnak. < Védekeztem oly tiszai töltésen, melynek a felügyeletemre bízott 15 km-es szakaszán a négyhetes magas árvíz alatt szivárgás egyáltalában nem mutatkozott, de volt oly töltéssel is dolgom, amelyen már az árvíz első napjaiban lépten-nyomon előtörtek a szivárgás jelenségei. Ha pedig a töltésszivárgás alatt nem az eredetileg száraz töltéstestnek egyszerű megnedvesedését, hanem azt a jelenséget értjük» midőn annak földanyaga már kisebb-nagyobb mérvben elsárosodik és a töltésen áthaladó víz mindenütt legalább is előcsillámlik : akkor kimondható, hogy a töltésszivárgás csak a legritkább esetekben terjed a talált szivárgási vonal alatt egészen a töltés alapjáig. Többnyire ugyanis csak egyes kisebb-nagyobb vastagságú, többé-kevésbbé átázott rétegekben mozog a szivárgó víz. E rétegek alatt pedig ismét kemény, éppen csak nedvessé vált földréteget találunk. Akárhányszor a szivárgás útja egy szikes földréteg, egy elkorhadt gyepréteg, vagy ama sáv, mely a töltés régebbi magját az újabb felmagasítás földmunkájától elkülöníti. Wollny megállapítása: a szivárgás annál erósebb, minél likacsosabb .a talaj szövete, minél kisebb annak elpárologtató és tározó képessége, a várható töltésszivárgások megítélésére gyakorlati értékű alapot nem nyújt ; sőt kielégítőnek sem tekinthető, mert a nyomást nem veszi figyelembe. Már pedig kétségtelen, hogy a töltésszivárgás annál messzebbre ós annál