Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

4-6. füzet - II. Hajagos Imre: Árvédelmi tapasztalatok

268' / Árvédelmi tapasztalatok. (5 rajzzal.) Irta : Hajagos Imre. Midőn az alábbiakban közel három évtizedes gyakorlat néhány tanúságát közlöm, erre első sorban ama nyugtalanító érzés emlékezete ösztönöz, mely első védekezésemnél elfogott arra a gondolatra, hogy valójában jórészt ismeretlen, a valóságnál sokkal félelmesebbnek képzelt veszélylyel kell megküzdenem. Azt hiszem, hogy ehhez hasonló érzés minden árvédelemhez kirendelt, az elegendő és nehezen megszerezhető saját tapasztalatokat nélkülöző fiatal mérnököt annál inkább gyötör, minél nagyobb kötelességérzettel tekint feladata elé. , Ezen meggyőződés kötelez az általam fontosaknak vélt adatok feltárására ; egyben megszabja e tanulmány keretét is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Péch József «Gátvédelem» czímú úttörő kézi könyvében foglaltak és Maiina Gyulának «Az árvíz ellen való védelem okszerűvé való tétele» czímén a M. M. E. E. 1905. évi közlönyében megjelent értekezése után a hullámverések elleni védelemről és a ma már csak ritkán előforduló nyúlgátolátról nagyon kevés újat lehetne mondani. Maiina következő három részre osztja a védekezés teendőit, ú. m. ; 1. a védműveket túláradó vizek elleni, 2. a töltésen áthatoló, illetőleg az áztató vizek elleni, 3. végre a hullámverések elleni védekezésre. E három feladat közül érdemlegesen és részletesen csak a hullámveréssel foglalkozik, mit a Felső torontáli társulat régi, nagy erősségű, kiválóan gondozott védtöltéseire figyelemmel könnyű megérteni. Sajnos azonban, nagyon sok társulatnál a 2. alatti védelem a legfontosabb és annál nehezebb, mert sok tapasztalati ismeretet követel. Sőt mondhatjuk, hogy bármily nagy és kiterjedt legyen is a hullámverés, a védelem nálunk ma már sohasem válik kétségessé. Szükséges ezért azon okokkal is behatóan foglalkozni, melyek már szélcsendes időben is nagyon sok töltésszakadást idéztek elő, vagyis a földalatti vizek hatásaival. Az árvizekkel kapcsolatos földalatti vizek vagy az áradó folyóból vagy magából a mozgó talajvízből származnak és eredetük szerint szivárgó vagy pedig fakadó vizeknek nevezhetők. A szivárgó víz mindig a folyónak átsziiremkezett vize, a fakadó víz pedig magának a talajvíznek feltörése. Szokásos a fakadó vizet is szivárgó víznek nevezni. Véleményem szerint az előbbi, jórészt közhasználatúvá vált kifejezés a tünemény természetének jobban megfelel. Népünk ugyanis a «szivárgás» alatt mindig valamely nyomról-nyomra követhető vagy külsőleg látható jelenséget ért; a «fakadás» fogalmát ellenben még összetételeiben is csak akkor használja, midőn a fogalomban megvan a titokzatosságnak vagy rendkívüliségnek bizonyos árnyalata.