Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

4. füzet - IV. Maurer Gyula: A Béga V. csegézőműveinek vasszerkezete

\ fcl Míg ha a támaszkodást nem tekiütjük, a közép felé emelkedő átló, mint egy az egyik végén, és közepén megtámasztott túlnyúló tartó szerepel, és feszültsége jelentékenyen nagyobb, közel kétszer annyi, mint a támaszkodó kapúk ez átlójáé. Ez adatokból látjuk, bogy a mi átlós kapúink támaszkodás nélkül a teljes víznyomást nem bírják meg, s hogy elbírhassák, az átlókat sokkal erősebbre kellene készíteni. Azért kapúink szerelésekor ügyelni kell, hogy a támaszkodás a felső csomópontnál könnyen és biztosan létrejöjjön. Ellenkező esetben az átlók a rugalmassági határon túl is meghajolnak, sőt el is törhetnek. A föátló elhelyezése. Az átlók közül anyagkimélés szempontjából, s mert az egyik átló gerinczlemezét a keresztezésnél amúgy is meg kell szakítani, s a megszakított gerinczlemezt erőtanilag helyesen toldani sem lehet, az egyiket erősebbre készítjük, a másikat pedig csak mellékátlónak tekintjük. A főátló gerinczlemezét végig viszszük, míg a mellékátló gerincze a keresztezésnél meg van szakítva. Ez utóbbi, gerinczlemezének megszakítása ellenére is, némileg háromtámaszú folytonos tartó, a melynek középső alátámasztó pontja a főtartó behajlásának megfelelően elmozdul. Egyszerűség okáért azonban számításainkban két kéttámaszú tartónak tekintettük. Tehettük ezt annál is inkább, mert a tartó alakjánál fogva, hogy t. i. a tartó magassága az átlók keresztőzédésénél legnagyobb, az előbbi föltevésnek is megfelel, mihelyt két kéttámaszú tartóként elég erős. A kapúnak víz ellen, vagy vízfolyásban való nyitásakor a közép felé emelkedő átló van jobban terhelve, míg a másik átló a felső csapágynál és középen megtámasztott túlnyúló tartó gyanánt szerepel. Ez tehát azt kívánná, hogy a közép felé emelkedő átlót készítsük főátló gyanánt. Azonban a nyitáskor keletkező erők a teljes vízlépcső okozta feszültségekhez képest aránylag oly csekélyek, hogy e szempontból a közép felé emelkedő átló elég erős akkor is, ha azt mellékátlónak készítjük. Viszont abból a szempontból, hogy a kapúszárny olyan esetekben is, a minő a föntebb említett bökényi, minél birósabb legyen, a közép felé eső átlót kell főátlónak kiképezni. Nézzük azonban a kérdést sztatikai szempontból. Az 1. és 2. sz. rajzokon kitüntettük a III. sz. bégafői és V. sz. szentmártoni kapúk tartóinak vázlatát és a reájuK ható víznyomást. Pontozott vonallal jelöltük ama területek határvonalát, a melyek szerint a lemezburkolatra eső víznyomás a tartókra megközelítően eloszlik. Látjuk ebből, hogy az összes víznyomásnak közel fele a keretekre esik, s a vízszintes főtartók közvetítésével ez erőknek ismét fele, vagyis az összes víznyomásnak negyedét az ütköző oszlop, s ugyanannyit a forgó oszlop vesz át. Az ütköző oszlopra átvitt erőt a kapú támaszkodással viseli, s ez a kapú síkjában működő erőket hoz létre. A forgó oszlop a terhelést közvetetlenül a falazatnak adja át, s így ez támaszkodó erőt nem okoz. A víznyomásnak másik felét a melléktartók s a lemezburkolat közvetetlenül az átlókra viszi át úgy, hogy mindegyik átló az egész víznyomásnak közvetetlenül mintegy 25—25%-át viseli. A mellékátló igen nagy megközelítéssel, a területek alakjából számítva, s a víznyomás rajzának alakját is tekintetbe véve, a reá eső erők 15%-át a főátlóra, 10% pedig két nem egyenlő részben a forgó oszlopra és ütköző gerendára viszi át.