Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

3. füzet - II. Sajó Elemér: A belvízvezető zsilipek megrepedésének okai. Javaslatok a repedések megakadályozására

223 Itt rögtön felmerül az a kérdés, hogy milyen hosszú darabokból állítsuk össze a csőzsüipeket ? Nyilvánvaló, hogy a költségek szempontjából — bizonyos határig — kedvezőbb, ha mennél rövidebb darabokból építjük a csövet, mert annál kisebb támaszközt és hajlító nyomatékot kapunk ós így annál gyengébb és olcsóbb tartót alkalmazhatunk. A fentebb jelzett határt a hézagok előállításának és tömítésének a költsége szabja meg. így pl. nem volna értelme a csőzsilipet túlságosan rövid pl. 100 m-es darabokra osztani, mert ebben az esetben a sok hézag előállítása és tömítése már többe kerülne, mint a kisebb hajlító nyomaték következtében a tartó költségében előálló megtakarítás. Hogy hol van a gyakorlatilag helyes határ аг egyes darabok hosszát illetőleg, érre nézve természetesen még az alapozó rendszernek is van hatása. így pl. ha a csövet szekrényekre állítjuk, ott az egyes darabok hossza lehetőleg egyezzék az egyes szekrények hosszával. Vagy a hol a czölöpök szilárd agyagrétegbe nyúlnak be és így nem valószínű, hogy számbavehető ülepedés következik be, a 38. és 39. számú ábrák alapján kiadódó nyomatéknak elég egy bizonyos hányadrészét venni alapul, a miből viszont az következik, hogy ilyen jó alapozás esetén a csövet hosszabb darabokból rakhatjuk össze, mint a hol a cső alapozás nélkül, közvetetleniil a rossz talajon fekszik. Vagyis addig, a meddig ez irányban végrehajtandó gyakorlati kísérletek alapján a határozott ós biztos számító eljárás kialakul, talán legczélszerübb — ha a 38. és 39. számú rajzokon jelzett számító mód alapul vételével, de megokolt esetekben az enyhítésével — a jó gyakorlati érzéket is segítségül veszszük. Ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy ne számítsunk, hanem a számításban — míg határozott eljárás e téren ki nem alakul — legyünk óvatosak és esetről-esetre vizsgáljuk meg, hogy a számítás eredménye vág-e a gyakorlati tapasztalatokkal. m A támaszfalakat nem szokták az ülepedő és terjeszkedő feszültségekre számítani, hanem a gyakorlatban az alakult ki, hogy a hézagokat egymástól mintegy 20—25 m távolságban készítik. Rosszabb talajon közelebb, jó talajon távolabb szoktak lenni a hézagok. Иду érzék szerint — tekintetbe véve, hogy az alföldi csőzsilipeket nagyobbára rossz, folyóshomokra építjük — körülbelül 10—15 m adódnék ki az egyes csörészek legczélszerübb hosszúsága gyanánt. Ezt a hosszúságot azután a 38. és 39. számú ábrákban foglalt feltevés és a konkrét terhelésadatok alapján még esetről-esetre utánszámítani kellene, az egyelőre érzék szerint esetleg megengedhetőnek látszó enyhítésekkel. Nagyon kívánatos, hogy mielőbb hajtsunk végre olyan kísérleteket, a melyek adatai alapján a valóságot jobban megközelítő számító eljárás alakulhat ki. Félreértések kikerülése végett talán nem felesleges ismételten hangsúlyozni, hogy a részekre osztásnak (a hézagok létesítésének) csak egyik czélja a hőmérsékleti repedések megelőzése ; másik, még pedig fontosabb czélja : az egyenetlen ülepedésből származó repedések kiküszöbölése. Tájékozásul nem érdektelen, összehasonlítani a fenti számító mód és az Erdős-féle számító mód alapján kiadódó nyomatékokat. Erdős számító módja szerint a felvett 50 m hosszú zsilipre ('«A» eset, 1910. évi Közlöny 17. old.) M = 270 tonnaméter nyomaték adódik ki (a betontartó 1 m szélességre.) 16*