Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

3. füzet - II. Sajó Elemér: A belvízvezető zsilipek megrepedésének okai. Javaslatok a repedések megakadályozására

200. IV. E sorok írójának megjegyzései és javaslatai. A) Néhány fontos építészeti részlet. 1. A szádfalról általában. A faszádfal. Alföldi belvízzsilipeinknél újabban mindinkább kezd kidomborodni az az irányzat, hogy a szádfalat — a melyről sokan azt tartják, hogy úgyis rosszul zár és a leverése az altalajt lazítja — elhagyják. " Mi az oka annak, hogy míg külföldön a szádfalat — különösen rosszabb altalajokban — alámosás ellen a legfőbb biztosítéknak tartják, addig nálunk körülbélül már az a nézet kezd kialakulni, hogy a szádfal káros? Az okot alig találhatjuk másban, mint abban a sok rossz szádfalban, a melyet Alföldünkön vertek és abban a sok balsikerben, a mely a szádfalak rosszaságára volt visszavezethető. A rosszul záró, toldozott-foldozott, rövid szádfalak tényleg ijesztően elronthatják (a mire elég példát láttunk) az egész építőgödröt. Mivel a szádfalas rendszerben a szádfalak közt rendszerint mélyebb a kiemelés és a vízszin is, mint a szádfalakon kívül, a szádfal résein át sok víz és homok tódul be az alapgödörbe, a mely körülmény a szádfalakon kívül levő föld meglazulását és beesúszását vonja maga után. A szádfalak nálunk rendesen alig érnek 1*0—1'5 m-rel az alapgödör feneke alá, a minek sok esetben az a következménye, hogy a szádfal alsó vége befelé kezd mozogni vagyis a szádfalak kezdenek alul összecsúszni. Ezt megakadályozandó a rendes felső duczoláson kívül még egy alsó második, sőt néhol harmadik duczolást is kell elhelyezni ós mégis a sok helyen összevert, szétroncsolt szádpallók és duczgerendák recsegnek-ropognak, alulról pedig a szádfal rövidsége következtében — valósággal forrnak felfelé a források és egész krátereket raknak le az alapból felhordott homokból. Hogy ilyen viszonyok között a duczgerendákkal teli gödörben milyen keserves munka az alapbeton elhelyezése, azt minden mérnök tudja, a ki már folyóshomok talajokban alapozott. Ilyen rossz és rövid szádfalak csakugyan többet ártanak mint használnak. De hát kell-e, hogy a szádfalak rosszak legyenek ? nem lehet-e őket jól is csinálni ? A jó szádfalnak két titka van : szakértő ácsmester és nehéz verőkos (gőzkalapács). Azt sajnálattal konstatáljuk, hogy sajátos hazai viszonyaink épen nem alkalmasak, hogy olyan kiváló szádfalverő ács-, illetőleg ácsmestergárdát nevelhessünk, minők pl. a német Rammeisterek. Németországban a szádfalverés külön foglalkozás. A ki jól beletanult, van alkalma hozzá, hogy egész életén át szádfalat verjen. így azután kifejlődik a hagyomány s a szádfalverésnek minden egyes apró fogása, fortélya rendszeresen átmegy a fiatalabb nemzedékre, mely azt azután igyekszik tovább fejleszteni. Hogy mennyire külön mesterség, helyesebben valóságos tudomány külföldön a szádfalverés, azt jól jellemzi a következő apróság. Néhány évvel ezelőtt egy németországi állami házi kezelésű vízi építésnél megjegyeztem az építésvezető mérnöknek, hogy rendkívül el lehet foglalva (t. i. épen igen nagyarányú és kényes szádfalazó munkák voltak építőhelyén folyamatban). «Dehogy — felelte — nekem a szádfalveréssel alig van dolgom, mert azért nem én vagyok felelős, hanem a Rammeister; mérnök nem is érthet úgy a szádfalverés rengeteg fortélyához, mint a Rammeister, a ki egész életén át egyebet sem csinál.» Aligha tévedünk, ha a németek nagy sikereinek a titkát is ebben a következetesen keresztülvitt munka- és felelősségmegosztásban keressük. Mindenki csak