Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - VII. Biró Elek: Czementlé besajtolása a bősárkányi szivattyútelep alapjába

150. A szivattyúzás befejezése után a csatornát a két szádfalnál ismét áttöltöttük, az ekként előállott nyugvó vízben az újabb forrásokat víz alatt ismét bebetonoztuk, a betonnak megkeményedése után pedig a gátak közül a vizet kiszivattyúztuk, mely alkalommal azt találtuk, bogy most sikerült a forrásokat alaposan elfojtani, mert a betonalapról, melyről a vizet leszívattuk, forrásvíz már nem tudott föltörni és ott csak csekély mértékú átnedvesedés volt észlelhető. A földgátak eltávolítása után tehát a telepet a további szivattyúzásra teljesen helyreállítottnak véltük s e véleményünk az 1914. évi januárig helytállónak is bizonyult. Ekkor azonban az 1913. évi deczemberi erős szivattyúzás után gépészünk azt észlelte, hogy a gépház .mentett oldali falának tövében, a csatorna baloldalánál, egy 0'5 m átmérőjű 0-8 m mély lyuk keletkezett. Az ennek következtében megejtett vizsgálat azután megállapította, hogy a gépház jobboldali fala, mely már azelőtt is meg volt kissé repedve, újabban ismét sülyedett, hogy az előfenéken keresztirányú, az utófenéken pedig hoszszanti repedés van, és hogy a jobboldali nyomócső fölött a vízfelőli homlokfal is megrepedt. Az észlelt tünetekből arra lehetett következtetni, hogy a hosszan tartott éjjel-nappali erős szivattyúzás szivó hatása következtében (a SZÍVÓCSŐ trombita alakú szája az akna feneke fölött csak 40 cm távolságban van) a csatornavízzel együtt a beton alatti finom iszapos homoknak egy részét is kiemeltük, és hogy a föntebb jelzett helyen eltűnt föld az ekként keletkezett űrnek betöltésére vált szükségessé. Ha ez a feltevésünk helyes, pedig ennek helyességét a 3 ízben már végrehajtott javítás után szerzett kedvezőtlen tapasztalataink is támogatják, akkor a bősárkányi szivattyútelep betonalapja alatt a záró szádfalak 43'2 méteres távolsága ellenére is, összefüggésben levő réseknek kell lenni, melyeken át a víz a magasabb helyről az alacsonyabbra átsajtolódik a víznyomás növekedésével emelkedő sebességgel, mely idővel annyira növekedhetik, hogy magával ragadhatja a betonalap alatti homokos, sőt később a kavicsos anyagot is, mely esetben egy bizonj^os idő múlva maga a betonalap is bezuhanhatna az alatta keletkezett űrbe és így az egész szivattyútelep tönkre mehetne. Az a kérdés merült most már föl, hogy miképen lehetne ennek a komolyan fenyegető bajnak elejét venni. A korábbi javításokat végrehajtó mérnökünk az ártérnek az árvizek betörése ellen való biztosítása végett javasolta, hogy a szivattyútelep előtt körtöltést készítsünk, melybe a csatornavíznek átbocsátása végett új, nagy zsilipet építsünk be, és kapcsoljuk össze az előágyazat betonjával is, hogy abban az esetben, ha a szivattyútelep a további szivattyúzások következtében tönkre menne, az árvíznek betörése a mentett területre a körtöltésbe beépített zsilipnek lezárásával megakadályozható legyen ; javasolta továbbá, hogy a Rápcza medrét helyezzük hátrább 20 méterrel, az utóágyazat régi betonja helyett új betont építsünk be és hosszabbítsuk is meg, továbbá szélesítsük ki a csatorna rézsűinek betonburkolatát a térszínben is 2—2 méterrel, végül magának a hátrább helyezendő Rápczának medrét a csatorna beömlésétől föl- és lefelé legalább 10—10 m hosszban burkoljuk ki betonnal. Abból a czélból pedig, hogy az ekként tervezett új zsilipnek lezárásával a