Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - II. Erdős Ferencz: A belvízlevezető zsilipek és átereszek

104. Íme, a szakadás valószínűnek jelzett okai nem tények, hanem pusztán okoskodás útján kiderítve. Nézzük már most, hogy ezek mennyiben vágnak egybe a tények, a megfigyelt jelenségek alapján megállapított okozattal. A fent említett jegyzőkönyv szerint a töltésszakadás 1907. évi május 25-én délelőtt lOVa órától délután 3 óráig ment végbe. Az első, figyelmet keltő jelenség azonban jóval előbb, május elején, a gépház és a védőtöltés padkalába között, a gépház falától mintegy 2 lépésnyire (a gépház fala a padka lábától 6-5 m-re volt) egy méter területű kerek és mintegy 10—50 cm mélységű horpadásban mutatkozott. Később május 17-én az előbbitől mintegy két méter távolságra a padka lába felé, tehát szintén a nyomócső mellett, az előbbihez hasonló alakú és méretű süppedést vettek észre. Ezeket a jelenségeket közelebbről szemügyre véve és figyelemmel arra, hogy a katasztrófa kezdetén épen e süppedések helyén tört föl a víz, s egybevetve ezt a betonalap eltörése következtében az alatta levő talaj kimosására, aláiiregelésére vonatkozóan fentebb előadottakkal, nyilvánvaló, hogy akkor az árvíz már a legrövidebb úton, a nyomócső mentén teljes hosszában dolgozott, s hogy felszínre mégis csak 8 nappal későbben tört fel, annak oka a következőkben rejlik : Minthogy a gépház betonalapjának alsó lapja a nyomócső betonalapja alatt 80 cm-rel mélyebben feküdt, a nyomócső alatt utat talált vízfolyás a gépház falába ütközvén, egj'enes irányától eltérült, még pedig két irányban. Az egyik rész a gépháztól eltávolodva a legkisebb ellenállás irányát keresve a nyomócsőtől víziránt lefelé a védőgát padkája mentén folytatta munkáját. A másik túlnyomó része a víznek közvetetlenül a nyomócső alatt és a gépház alapfala közötti altalaj kimosásán, aláüregelésén dolgozott. Ez utóbbi volt a tartósabb és veszélyesebb munka, míg az előbbi csak addig tartott, a míg a cső és gépház között az aláüregelés fokozódásával az átömlő víz mennyisége is egyre nagyobbodván, ereje már annyira megnövekedett, hogy ott a padkán napfényre törhetett. A védőgát alatt a mentett oldalra utat talált víznek ezt a megosztott munkáját igazolja a május 25-én délelőtt 10 órakor megfigyelt jelenség, a mely abban állott, bogy a gépháztól déli irányban (a nyomócső a gépház délnyugati sarkánál hatolt be a gépházba) a nyomócsőtől víziránt lefelé, mintegy 10 m távolságra a töltéspadka lábánál 2 m

s-nyi területen vizenyősség mutatkozott, melyet állandóan figyelemmel kisértek, s mikor látták, hogy ez nem víziránt lefelé, hanem ellenkező irányban visszafelé, a nyomócső felé terjed, akkor — Val2 órakor — a gépész a szivatytyúzást megszüntette. Minthogy azonban ennek ellenére a víz erősebben kezdett ott jelentkezni, átszaladt a nyomócső vízfelőli záróaknához, de alig volt ott egy perczig, az akna fala vele együtt mintegy 70 cm-nyire lesüppedt (kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a megrepedt nyomócső ott kettétörött s hogy ott volt az alámosás fészke). Ekkor (körülbelül V

42 órakor) a nyomócső fölött a.padkán ott, a hol május 17-én a süppedést észlelték, emberderéknyi vastagságban szökött föl a víz. Erre nyomban visszament a gépész a vízfelőli záróaknához s a nyomócsövet a tolózárral elzárta, de eredménytelenül, mert a víz rohamosabban tört fel a gépház falánál (természetes, mert a víz nem a csövön át jutott a mentett oldalra), mely néhány perez múlva nyomban mindenestül lesüppedt. Főként a nyomócső felőli sarka. Ezt nyomon követte aztán az eddig teljes épségben fenmaradt gáttestnek lesiippedése és az árvíz átömlése a mentett árterületre. Mindezek alapján tehát kétségtelenül megállapítható, hogy a rudolfsgnádi gát-