Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - II. Erdős Ferencz: A belvízlevezető zsilipek és átereszek

99 Oda kell törekednünk, hogy ama már-már dogmává vált felfogás, hogy min­den zsilip és áteresz a töltés testében egy-egy sebhely, megszűnjön és előálljon az a rendes helyzet, a mi az utakra és vasútakra megvan a hidaknál és átere­szeknél, melyek semmivel sem veszélyesebb pontjai az egész építménynek, mint a földből álló részei. A belvízlevezetőzsilipek és átereszek. (7. képpel.) Irta: Erdős Ferencz. I. A zsilipek és átereszek vasvázas betonalapja. A vasvázas betonszerkezeteknek a köz- és magánépítkezés minden ágában való nagy elterjedtsége, a velük általában elért igen jó eredmények, nem ritkán meglepő sikerek, teret nyitottak az árvédelmi zsilipek- és átereszeknél való alkal­mazásra is. Az első ilynemű építmény a 10 évvel ezelőtt épült «alcsii» vasvázas beton­áteresz. 1 A hozzáfűzött remény azonban meghiusult, az elért eredmény a várako­záson jóval alul maradt. Ez a körülmény azt a látszatot keltette, mintha a vasvázas betonszerkezetek, belvízlevezető zsilipek és átereszek létesítésére alkalmatlanok volnának s így azok a fontos érdekek és a nagy felelősség, a melyek e kényes műépítmények gondozásával kapcsolatosak, a mérnököket mihamarább arra sar­kalták, hogy újabb eszmékkel foglalkozzanak, melyek ez építmények alapozásában mélyreható rendszerváltozásra irányúinak. Ez újabb eszmék életrevalóságának megítéléséhez szükséges elsősorban azo­kat a valódi okokat kimutatni, melyek miatt az átereszek legtöbbje megrepedt, szükséges kétségtelenül megállapítani, hogy az eddig használatos, a legkülönbö­zőbb feladatokhoz jól idomítható vasvázas betonrendszerű alapozó mód az árvé­delmi zsilipeknél és átereszeknél miért nem vált be? Meg kell győződnünk arról, vájjon akkora hosszúságú és aránylag kis magasságú és szélességű tartót, mint a minők a szóban forgó műépítmények, csakugyan nem tudunk úgy előállítani, hogy meg ne repedjen ? Ezt a felvetett kérdést, minden elméleti okoskodást félretéve, csupán a gya­korlatban megvalósított példákkal szerzett bőséges tapasztalattal, igen értékes adatokkal kívánom megvilágítani. E czélból vessünk rövid visszapillantást árvé­delmi zsilipépítészetünk 30 éves múltjára, a melyből a kistiszai zsilip meg az alcsii vasvázas betonáteresz az alap vastagsága és szerkezete nézőpontjából mint a rendszerváltozás két szélső határa emelkedik ki. Amannak 200 cm vastag tiszta portlandczement-betonalapja ép oly kevéssé felelt meg a követelményeknek, mint ennek 16 cm erősségű vasvázas betonalapja, noha mind a kettő a legjobb minőségű anyaggal és kifogástalan munkával készült el. Egyiknek sem volt meg az a merevsége, de egyben rugalmas hajlékonysága 1 Vasvázas betonszerkezetek alatt értem a sűrű vashálózatból és vékony betonból álló szer- * kezeteket.

Next

/
Thumbnails
Contents