Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

6. füzet - III. Szurány Gyula: Tanulmányúti jelentés

234 állomásra szállították továbbítás végett. Demitz abban az időben még csak 300 lélekből álló kis falú volt. A «Dresden—Görlitzi» vasúti vonal megnyitásával tetemesen nagyobbodott a gránitárúk forgalma, de mégis 1868-ig tartott, míg akadtak más vállalkozók is, kik Demitzen és környékén a kőbányaipar iránt érdeklődtek. Demitz község részére azonban csak akkor kezdődött újabb korszak, midőn Kunath drezdai építőmester és Carl Sparmann et Co. nevű czég irodáikat Demitzbe helyezték át, melynek akkor már 600 lakosa volt. 1888-ban a Kunath-czégnek jelenlegi tulajdonosai: Bruno Hietzig és Paul Jahn bérbe vették a tliumitzi I. és II. (2. ós 3. számú) kőbányákat és ez időtől kezdve az itteni összes kőfejtőtelepek üzemében teljes átalakulás állott be és vele kapcsolatban a gránitipar soha nem sejtett fellendülésnek induU. Ebben a főérdem ezt a czéget illeti, mely a szekérrel való szállítással szakítva, vágányokat fektetett le a bányákban és a padoknak lefejtését is sokkal okszerűbb módon folytatta. A haladás mellett legjobban szól az a körülmény, hogy a thumitzi üzemben a munkások száma 1 év alatt 40-ről 200-ra emelkedett. 189 i-ben épült itten a szállítás megkönnyítésére az első és egy évvel később a második siklópálya. 1896-ban vette át a C. G. Kunath-v&ég a Bolbritz I. és II. nevű (16 és 17.) kőbányát a Jungfernsteinon és a lehnbergi 21. számú kőfejtőtelepet és feltárta a Rothnauslitzon a 10-ik számú bányát, miáltal a munkáslétszám már 500-ra emelkedett; azonkívül telepeinek kibővítésére a thumitzi határban egyéb szomszédos ingatlanokat is szerzett. 1898-ban a czég a demitzi bányát, valamint a Meissnerféle parasztgazdaságot is megvette, az utóbbit azért, hogy a vasút mentén tározóés kőzúzótelep részére területet biztosítson. A dresden-neustadti vasútépítés pedig, melyhez sok zúzott kőre volt szükség, végre-valahára alkalmat adott a Kunath-czégnek a faragott kő termelésekor keletkező hulladékkő értékesítésére is. Abban az időben 2 nagy kőzúzót két kisebb tartalékzúzóval állítottak fel, melyek 10 órán belül 150 m

3 zúzott követ szolgáltattak; hajtásukra lokomobil szolgált. A kőzúzók kőanyagának kényelmesebb és olcsóbb szállítására az 1. és 10. számú bányában siklókat és' iparvágányokat létesítettek; azonkívül a demitzi 12. számú kőbánya közelében levő hídon át közvetetlen vágánykapcsolás létesült az államvasút kőrakodó helyével, mely a kövező- és faragott kő szállítására szolgált. E kőrakodó második oldala pedig az államvasút vágánya alatti vezetéssel közvetetlenül össze volt kötve a thumitzi I., II. (14., 15.) számú bányákkal. Ez iparvasút iizeme lóvontatásra volt berendezve. Már 1898-ban e bányákban 3 gőzerejű emelőgép volt működésben s körülbelül 3000 m munkásvágány lefektetve 30 golyós fordítókoronggal és mintegy 100 szállítókocsi állott rendelkezésre; 35 km hosszú vasút pedig az 1., 10., 14. és 15. számú kőbányák közlekedését közvetítette a kőlerakó helylyel. De a termelőköltségek fokozatos emelkedése miatt újabb meg újabb terveket fontoltak meg, kényelmesebb üzem és olcsóbb szállítás berendezése végett. Végre 1899-ben a czégnek egyik tagja, Bruno Hietzig, nagyobb külföldi útra indult, hogy okszerűbb bányaüzem meghonosítására külföldi kőbányák berendezéseit tanulmányozza. E külföldi útján Angliában megismerte az ott már évek óta használatban volt és kitűnően bevált függő vasútakat (Blondin) és a Bornholmban feltalált, kis