Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

6. füzet - III. Szurány Gyula: Tanulmányúti jelentés

233 fogva lefedőréteg alig van. Sok helyen azonban sötétfoltos a kőzet, az ott sűrűn előforduló csillámtól. A «Tröbigauer Berg» nevű 25. számú bánya geológiailag a legérdekesebb. A túlnyomóan padosan elvált, de kis részben függőlegesen rétegzett sötétszínű gránit a szóleken sárgás színezést mutat. Használható anyagot csak 3—4 m vastag fedőréteg eltávolítása után találnak. A bányán átvonul 4, egyenkint 40 m széles és körülbelül 10—60 cm vastag, egymással párhuzamosan haladó diabászér, melyek mind darabokból vannak összetéve. Ez erek egyikétől egy 16 m magas sziklán érdekes lenyomat látható (a rétegnek tulajdonképeui negativja). A telep délkeleti lejtőjén vékony lerakódásban vízszintes j-étegek váltakoznak függőlegesekkel. E helyen teljesen egészséges gránitrétegek között körülbelül Г0 m magas szétmálott lerakódás látható, mely fejtés közben gránitdarává hull széjjel. b) A gránitkőipar fejlődése. A legrégibb írott feljegyzésekből kitűnik, hogy Demitzen a múlt század 30-as éveiben kezdték a Klosterberg északi lejtőjén az erdőben heverő kőtuskókat feldarabolni és megmunkálni. Abban az időben a környék építkezéseihez ajtó- és ablakkötéseket, berlini vasöntőgyárak részére pedig gránitlapokat szállítottak;' a Klosterberg Schmölln felé eső lejtőjén talált kövekből pedig, mint különlegességek, teknők és jászolok készültek. 1840 körül Ackermann Gaussigból megnyitotta mint állandó munkahelyet a mai 1. számú kőbányát a .Jungt'ernsteinon és a Trobigauból való Heide-val együtt pedig a 25. számú bányát a trobigaui hegyen ; ezzel a gránitkőfejtő telepek feltárásában úttörők lettek. 1811-ben Demitzen 11 pilléres vasúti híd épült, melyhez csak talált kövekből készítették a faragott követ. Ez alkalommal sok fiatalember megtanulta a kőfejtést és a gránitnak megmunkálását és ezen felbuzdulva, Traugott Rätze demitzi lakos feltárta 1846-ban a jelenlegi 20. sz. a. nyilvántartott bányát Schmölln meliett. Abban az időben a kőmunkások napi bére 6—8 garas volt, a mi ma 0'75—l'OO márkának felel meg. Hetenkint az emberek 10—20 garas előleget kaptak és a végleges elszámolást az év végén ejtették meg velük. A kis kőbányavállalkozók elégtelen anyagi eszközei és hiányos kereskedelmi képzettsége miatt a telepek nem indulhattak fejlődésnek, míg végre Kari Sparmann, a mai hasonlónevű czégnek megalapítója, 1848-ban Demitzre jött és oda állandóan rendeléseket hozott. Nevezett egy hajózási társaságnak tisztviselője volt és csakhamar felismerte az akkori időben még kevésbbé használt gránitnak nagy értékét, mely a felső rétegek lefejtése után gyönyörű színével tünt ki s nemcsak kövező-, szegélyező- és gyalogjárómunkálatokra volt alkalmas, hanem magasépítésekhez is jobban vált be, mint a többi német gránitok. A «Dresden—Görlitzi» vasúti vonal megnyitása után a fent említett Sparmann a Bischheim melletti Hiislichben, a Kamenz melletti Jesauban és Demitzben vétel és bérlet útján rendezett be magának saját kőbányákat. 1849-ben átvette Traugott Rätze-tői a már említett ratschkeni gránittelepet, melynek kőanyagából a bischofswerda—zittaui vasút putzkaui viaduktja készült. Tizennégy naponkint rendes fizetéseket tartott s a megindított üzemeket mindjobban kiterjesztette. Későbben megvette a tröbigaui hegyet (25. számú bánya) és 1862-ben feltárta a «Bolbritz I» nevű telepet (16. szám). 1846 óta a környéken fejtett összes kőanyagokat a bischofswerdai vasúti