Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

6. füzet - I. Gillyén József: A pozsonyi Dunaszakasz szabályozása

213 a vízszin e raagassag alá, de emiatt nem lett volna megokolt a legkisebb hajózható víz szinét az említettnél mélyebbre venni. A jobbparti három kisvízi fenéksarkantyú kiépítése utáni mederfelvételek azt mutatták, hogy ezek a fenéksarkantyúk egymagukban nem elegendők a folyam sodrá­nak átterelésére. A folyamnak mindkét oldalán egészen a legmagasabb vizek szintjéig felérő partjai továbbra is mindkét oldalon maguk mellett tartották a mélységeket, melyeket egymástól középzátonyok vá­lasztottak el. Az 1903. évi őszi álla­potot feltüntető rétegtervből láthatóan ezek a középzátonyok végig vonultak az egész pozsonyi Dunaszakaszon s a két oldali mélységeket összekötő gáz­lók helyzete a beépített t'enéksarkan­tyúk ellenére az 1903. év végén is nagyjában ugyanaz volt, mint az előző évben. Az egész folyamszakaszon az előző 1902. évi állapothoz képest mind­össze az a lényegesebb változás volt észlelhető, a melyet a kikötő menti partvédezet előtt végzett mederkotrás idézett elő. A kotrás útján a balpart mentén létesített mélységek általában megmaradtak, csak közvetetlenül a hid környékén volt némi feltöltődés, hol a balparti két medencze közötti össze­függés rövid hosszban megszakadt. A folyam sodra az 1903. év őszén is nagyobb hajlandóságot mutatott még arra, hogy a fenéksarkantyúk körül fekvő medenczébe átcsapjon, mintsem hogy a balpart mentén maradjon. Szó­val a Duna a kiépített sarkantyúk s a végzett mederkotrás ellenére az 1903. év őszén is inkább régi medrét kö­vette s a vele épen ellentétes partok mellett haladó új sodorvonal irányába nem akart belefeküdni. Szükség vol: tehát a kisvízi szabályozó múveknec kiegészítésére. Első sorban szükség volt a kiépített jobboldali 3 fenéksarkantyúnak — melyeket az átbukó víz részben megrongált és alámosott — kiegészítésére. Azután tervbe vette a folyammérnöki hivatal a Pozsony melletti folyószakasz felső végén a dunasormeneti partvédezet mellett a 10. és 11. folyamkilométerek között 3 bal­oldali fenéksarkantyú kiépítését, hogy velük az itteni mélységeket fokozatosan elzárva kényszerítse a folyamot arra, hogy.már itt áttérjen a jobb parthoz s vezető erét a megállapított sodorvonalba irányítsa. Ezeket a balparti fenéksarkantyúkat

Next

/
Thumbnails
Contents