Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

5. füzet - V. Sigmond Elek: A békéscsabai széktalajok fizikai tulajdonságai

loti ves állapotban a, szárítás után b, akkor szárítás után a lineáris összehúzódás a—b, a területi a

2—

b

2, a térfogati pedig a

3 — b

s; a háromféle összehúzódás mértéke tehát úgy aránylik egymáshoz, mint (a—b): (a

2—b

2): (a

s~b

3). A lineáris összehúzódás mérhető legegyszerűbben és legpontosabban, ezért a legtöbb módszer ennek a meghatározására szorítkozik. A régebbi módszereket Glötzer József, oki. vegyészmérnök, kit a földmívelésügyi miniszter úr megbízásából a talaj vizsgálati módszereknek nemzetközi alapon való tanulmányaimhoz magánasszisztensként alkalmaztam, a Magyarhoni Földtani Társulat 1914 január hó 28-iki szakülésén tartott előadásában ismertette.

1 Ezek a módszerek azonban a mi czéljainknak nem feleltek meg, mert nem elég érzékenyek és nem pontosuk. Glötzer ezért új mérőeszközt szerkesztett, melyet Podsztrehlen Mátyás, műegyetemi műszerész készített el. A műszer leírását és használati módját Glötzer fent idézett helyen ismertette. Az eljárás alapgondolata az, hogy a talajból elegendő vízzel szabályos lapos hasábot készítünk, a felszínén megszabott távolságban két vonalat metszünk be, melyek távolságát mérjük a kísérlet kezdetén és egész folyamán. Haj szálkereszttel és tükrökkel a leolvasás olyan érzékeny, hogy még O'Ol mm távolságot is pontosan leolvashatunk. Három párhuzamos leolvasás között a maximális eltérés kb. 300 hármas meghatározás alapján mindössze két esetben 0'06 mm volt, rendesen azonban O'Ol—

О'ОЗ mm között változik. Ezért, ha a párhuzamos leolvasások között 0Ю5 mm-nél nagyobb a különbség, akkor legjobb ismét három új leolvasást végezni. Ha pedig két egymásután következő szárítási idő után az összehúzódás különbsége 0 05 mm-nél nem nagyobb, akkor megállapíthatjuk, hogy az összehúzódás határát elértük. Atterberg ezt a határt azzal jellemezte, hogy meghatározta ebben az állapotban a nedvességet. Glötzer műszerével nemcsak ezt a nedvességet, de az összehúzódás bármelyik állapotában a nedvességtartalmat egyszerűen és pontosan meghatározhatjuk. Ennek az a jó oldala, hogy a talaj összehúzódása és nedvességi állapota közötti viszonyt a száradás folyamán többször megállapíthatjuk és a kettő közötti összefüggést jellemző görbékkel érzékíthetjük meg. Eddig az összehúzódás mórtékét a kiindulási jeltávolság hosszának százalékaiban fejezték ki. Ennek a kifejezésmódnak megvan ugyan az az elsőbbsége, hogy a kapott viszonyszámok az eredeti távolságtól függetlenek, de ezek a viszonyszámok is még függenek az eredeti nedvességtartalomtól. Ezért ezzel a számító eljárással összehasonlítható értékeket csak az esetben kaphatunk, ha a talajhasáb víztartalma a kezdeti állapotban mindig ugyanaz lenne. Ennek foganatosítása azonban technikailag kivihetetlen. Még egyazon talajból is nehéz egyenlő víztartalommal keverve mindig ugyanannyi nedvességet tartalmazó hasábot készíteni, mert a talajnak vízzel való péppé keverése közben változó mennyiségű víz párologhat el. Annál kevésbbé sikerül különböző fizikai természetű talajokból egyenlő víztartalmú keverékkel megfelelő talajhasábokat készíteni. Már pedig, ha egyazon talaj esetében is, ha a talaj víztartalma a kezdeti állapotban nem ugyanaz, akkor az alábbi számfejtés értelmében az egyenlő víztartalomra vonatkoztatott összehúzódás nemcsak abszolút méretekben, de az eredeti távolság százalékaira vonatkoztatott értékeiben is különbözni fog. A lineáris összehúzódás nagyságát ugyanis következő egyenlettel fejezhetjük ki : X = 2na -f- ne 1 Glötzer József: Új műszer a talaj térfogatcsökkenésének meghatározására, megjelenik a Földtani Közlöny 1915. évf.