Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

5. füzet - IV. Nagy Béla: Norvég vízerők

.129 a fogyasztók érhetik el, a kik maguk építenek ; mihelyt a fogyasztó az építés koczkázatát elkerülendő, bérelni akar, a lóerőóra már 05—0'6 f.-be kerül, a mi természetesen szintén igen kedvező ár. A megvásárlandó vízerők, illetve megváltandó vízjogok árát egy hasznos lóerő után szabják meg, még pedig a kis vizet véve alapul. Városok közelében ma is, midőn az erőátvitel már nagyobb távolságokra történik, jóval nagyobb összegeket fizetnek. így Kristiánia közelében az Aker folyón 1 HP-ért 1340 koronát fizettek. Kivételesen volt rá eset, hogy 1 HP-ért 2600 K-t is fizettek. Viszont az egész (245 m. magas) Rjukanfos vízesés birtokába a tulajdonosa 1300 koronáért jutott. Az építőköltségek olcsóságához a kedvező vízjárási viszonyokon kívül hozzájárul még a jó építőanyag (többnyire kitűnő gránit) közelsége és a tavak menti lakatlan és kulturátlan területek olcsósága, a mely utóbbi körülmény a tavak ürfogatának olcsó növelését teszi lehetővé. Egy másik kedvező tényező a vízierők kihasználására nagy részüknek a tengerhez való közelsége, illetve a rendkívül hosszú és állandóan hajózható norvég tengerpart. Említettem már, hogy a fjordok mélyen benyomulnak a szárazföld legmagasabb hegyei közé úgy, hogy a gépházak egész sora hajózható kikötők közelében épülhet. De az ország belsejében lévő rendkívül olcsó nagy vízierők is elbírják a 150—200 km. távolságú erőátvitelt és ilyen távolságra pedig a tengerpart már bárhonnan elérhető. Az olcsó tengeri úton szállított nyersanyag egyenesen a gépháznál rakható le, ott még messzevezetés esetén is olcsó áram segítségével feldolgozható és mint versenyképes készárú kivihető. Nagy és helyrehozhatatlan hibát követtek el a Rjukanfos kihasználásakor, hogy nem vitték át a tengerpartra. Erre Saetren igazgató annak idején figyelmeztette az építő társaságot és ma már a saaheimi gyár tényleg azon a ponton van, hogy a levegősalétrom nem bírja el a gyárhoz szükséges mészkövek drága és bonyolódott vasúti szállítását, holott a nyugati partokon sok olyan hely van, hol a mészkő a közelben termelhető. A nagy távolságra való erőátvitelt természetesen csak a nagy vízierők bírják el, de épen ilyen az ország belsejében sok van és épen a vízierőben való gazdagság a nagyszabású kihasználásra int. Ujabban tényleg ez az elv érvényesül. így Saetren G. igazgató a kormány megbízásából 1911-ben a Kristiániától északnyugatra 100 km. távolságban levő Nore-vízesés kihasználására (228.000 HP.) nag3

rszabású tervet dolgozott ki. Érdekes, hogy újabban az elektromos messzevezetés mellett olyan tervek is merültek fel, hogy a magasszintű vizet sziklába vágott istolyokban a hasznos felső vízszín lehető megtartásával nagyobb távolságra vezetnék a tengerpart közelébe és itt az energiát a tengerparton létesítendő gépházban használnák ki. Ilyen és hasonló sajátságos megoldásokat a geológiai viszonyok tárgyalásakor már említett, kiterjedt és összefüggő ép, nagy sziklatömegek tesznek lehetővé. Általában sziklába vágott felső csatorna, nyomóakna,, nyomócsővezeték, sőt a sziklába vájt barlangszerű turbinaház az újabb tervekben divatossá vált. Az előzőkben a norvég vízierők kihasználásának fényoldalát mutattam be. De megvannak a kihasználásnak árnyoldalai is. Egyik legnagyobb árnyoldala, hogy a vízerük a népesség számához, ipari, gazdasági és kereskedelmi fejletségéhez mérten túlnagyok. Az ország 1 km

2-ére 6—7 ember esik; ez idő szerint kevés a belföldi kereslet; az újabban vízerőre létesült elektrothermikus gyárak