Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

5. füzet - IV. Nagy Béla: Norvég vízerők

.123 A Jostedalsbrae nevű hó- és jégmező (Firn mező) 855 négyszögkilométer terjedelmű. A hóhatár 1600—1800 m. körül van, tehát 1000 m.-rel mélyebb, mint az Alpokban. A hó- és jégmezőkből egyáltalán nem emelkednek ki sziklacsúcsok, mert a jégkorszak glecserei lekoptatták őket. A Skandináv félsziget menedékes keleti lejtőjébe délkeleti és keleti irányú kiterjedt lépcsős völgyek vannak beágyazva, a melyeknek vízgyűjtő területe ugyanakkora abszolút eséssel 4—5-ször szélesebb, mint a nyugati völgyeké úgy, hogy a keleti lejtőn hatalmas folyók keletkeztek, mint p. o. a Glommen, a melynek vízgyűjtő területe 40.430 négyszögkilométer. Természetes, hogy a keleti lépcsős völgyeket megszakító tavak sokkal hosszabbak és kiterjedtebbek, mint a nyugati völgyeké s így azok a vízmennyiségek kiegyenlítésére sokkal nagyobb hatást gyakorolnak és e tavak tározóképessége az alsó végeken lévő természetes sziklapadok csekély emelésével, vagyis aránylag alacsony duzzasztógátakkal jelentékenyen emelhető. Norvégiában a simára csiszolt csupasz szikla nemcsak a völgyek lejtőin, de az őket szegélyező fensíkokon (Höifjelden) is sok helyen felszinre jut. A sziklát csak vékony humusz- vagy agyagréteg borítja és a szegényes növényzetnek kőzetbomlasztó, málasztó hatása igen csekély. A norvég fenyő nem éri el a magyar fenyő méreteit. Az ő úsztatott szálfáik sokkal vékonyabbak és kisebbek, mint a mieink. Az erdőknek a vízlefolyás viszonyaira gyakorolt hatása elenyésző a tavakéhoz képest. A völgyet szegélyező magas fekvésű laposokról, tavakból és tőzegekből záporok idején túlcsorduló és a sziklás oldalakon 2— 300 m. magasságból lezuhanó ideiglenes vízesések a legritkább esetben okoznak vízmosásokat. A sziklás oldalakról a fagytól lemálasztott nagy tömegű törmelék azonban lakott helyeken sok helyütt okozott már bajt. így fjord-utam alatt a Norangsdalban láttam azt a helyet, hol a völgy baloldali lejtőjéről 1908-ban oly nagy tömegű sziklatörmelék szakadt le, hogy a völgyet elzárva szép tavat alkotott, melynek átlátszó zöld vizében az elárasztott házak és pajták ma is láthatók. A Loenvand völgy felső végén 1905-ben a balpartról levált ós a tóba szakadó hatalmas sziklatömeg okozta hullám hajnali 4 órakor a tó felett mintegy 30 m. magasan elszórt házakban 64 embert fullasztott meg és a tó partjára kikötött hajót több száz méter távolságra kidobta a magas partra, a 30—35 m.-rel magasabban fekvő rétekre. A vassal burkolt hajó roncsai ma is láthatók. Saetren a krisztiániai vízügyi tárgyalásaink közben beszélte, hogy a nyugati vidéken egyes völgyek mellékvölgyeiből lenyomuló glecserek elzárják a fővölgyet, jéggátat alkotnak, mely aztán megreped, meglazul s a felduzzasztott víz hirtelen áttöri és emberlakta vidékekben, házakban és utakban gyakran megismétlődő károkat okoz. Ezeket úgy szüntetik meg, hogy a víznek a glecser megkerülésével a sziklaoldalba fúrt istolyba engednek rendes lefolyást. Ez a jelenség a jégkorszakban sokkal nagyobb méretekben és gyakrabban előfordulhatott. A fjordok oldalglecserei elzárták felső szakaszukat és mellékvölgyeit s vizüket felduzzasztották. Innen van, hogy a völgyek lejtőiben gyakran agyagterraszokat találunk, a melyek a duzzasztott víz lerakódásának tekinthetők. Ezek a meredek lejtőkbe ágyazott agyagpadok néha nagy kiterjedésben csúszásnak indulnak és így a lakott vidékekre nagy veszélyt hozhatnak. Ezek azok a különös jelenségek, a melyekkel a norvég vízimérnököknek számolniok kell. A tavak lefolyásánál a sziklás mederfenék kiemelkedik és itt, valamint az 9*