Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

5. füzet - IV. Nagy Béla: Norvég vízerők

.124 alább fekvő vízesésekben a csupasz szikla mindig felszínre tör. A bukó élek mögött a sziklatalajnak ellenesése van ós a medenczék fenekét hordalék borítja. A tavak tehát nemcsak a folyók vízmennyiségét szabályozzák, de a hordalékot is visszatartják ós a nagy esésű folyószakaszokon alig látunk elfajulásokat és partszaggatásokat. A csekély kiterjedésű partszaggatásokat nagy kövekből összehordott durva kőhányással szokták újabban védeni. Nem hagyhatjuk említés nélkül a tavaknak a jéglevonulásra gyakorolt rendkívül kedvező hatását sem. A tél Norvégiában tudvalevően igen hosszú és a legkisebb vízállások télen következnek be. Ha tehát a norvég völgyek nem lennének tavakkal megszakítva, vagyis nem lennének lépcsős völgyek, akkor a folyók a téli kisvíz idején igen könnyen befagynának, a minthogy Kristiánia közelében, tehát még a melegebb fjordvidéken is már észlelték, hogy egy folyó 1'5 m

3 másodpercenkinti kisvízhozomány esetén teljesen befagyott. A tavak azonban nemcsak a vizet, hanem a meleget is tározzák és így a folyók vizének hőmérsékletét kiegyenlítik. A jégpánczél nem engedi, hogy a tavak vizének alsóbb rétegei lehűljenek úgy, hogy a víz melegen kerül ki a jégpánczél alól a vízesésekbe, a hol aránylag hosszú úton sem hűlhet le annyira, hogy befagyhasson s mire annyira jutna, már újból a szomszédos alsó tó jégpánczélja alá kerül. De a vízkivételi művek a vízesések tetejére épülvén, minthogy újabban a csatornákat sziklaoldalakban több kilométer hosszban és zártan vezetik, itt már a vízmeg sem fagyhat. Észlelték р. o., hogy a Randsfjord (magasfekvésű fjord) vize (nem tengeri víz) a legkeményebb télen sem jut ki a jégpánczél alól -)-3

0 C-nál hidegebben és még 20 km.-rel alább sem hűl le -f- 2° C. alá, itt pedig már újabb tavak következnek. A vízerők kihasználása szempontjából fontosabb keleti vízfolyásokon ez úgyszólván szabálynak tekinthető, a mely alól kivétel csak ott van, a höl a tavak vize igen hosszú és kisesésű szakaszon kénytelen a mederben lefolyni a nélkül, hogy újabb tavat érne. Ez az eset áll elő a Glommen-folyónak az utolsó, ú. n. Oeieren-tó alatti szakaszán, a mely sok helyen kisesésű, rendkívül hosszú és az első vízesések és vízerőtelepek csak Sarpfosnál és Hafslundnál vannak. Ezen a szakaszon tényleg vannak jégbajok, a melyeknek legveszedelmesebb mozzanata a jégtűk keletkezése. Ezek bizonyos mélységben úsznak és adott körülmények között kásajéggé fagyhatnak. A jégtűk tudvalevően a vízkivételiművek rácsára ragadnak s kellő elővigyázat híjján őket és a turbinákat teljesen betömhetik. A hafslundi telepnél a jegelést sajátos öblítőzsilipekkel végzik. A mint később látni fogjuk, a kykkelsrudi telepnél újabban sajátos jégolvasztó rácsokat iktatnak a nyomócsővezetékek szája elé, a melyeket villamos úton hevítenek. A most ugyancsak a Glommeren épülő Vamma-telepen a jégtűk keletkezése már nem fog gondot okozni, mert — a mint látni fogjuk — a víz közvetetlenül a mesterséges duzzasztással alkotott tó jégpáncélja alól kerül a nyomóvezetékekbe. A tapasztalás ugyanis azt tanítja, hogy a jégtűk és a kásajég keletkezése megszűnik, mihelyt a víz hosszabb úton folyik jégpánczél alatt. Tapasztalás szerint a norvég folyókon a dunaiakhoz fogható jégtorlódások nem fordulhatnak elő, mert a nagy tavak jégtábláit csak a késő tavaszi árvíz hozza le a vízesésekbe s ekkor már annyira átpuliultak, hogy a folyók vízesésein kis darabokra szakadva, teljesen ártalmatlanokká válnak. A ki tehát a vízerőtelepek jégelleni védelmét akarja Norvégiában behatóan tanulmányozni, az csalatkozni fog, mert a mint az előbbiekből láthatjuk)