Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

5. füzet - IV. Nagy Béla: Norvég vízerők

.122 érdektelen, ha a következőkben a vízerőben gazdag Norvégia vízerőviszonyait és az 1912. évi tanulmányutam alatt meglátogatott fontosabb vízierőtelepeket ismertetem. 1. Geológiai viszonyok. Az európai szárazföldön sehol sem lép a kristályos őskőzet (gránit, gnájsz és más kristályos pala) oly nagy tömegekben felszínre, mint a Skandináv félszigeten. A kékesen csillogó labrador, az asszuánival vetekedő gyönyörű, feketekristályos vörös gránit és az ezüstszürke kemény gnájsz nag}' tömegekben váltakozik itt. Úgyszólván az egész félsziget hatalmas nagy sziklatömegnek, egyenetlen ferde fensíknak tekinthető, a melyet a jégkorszak előtti folyók kimosóereje és a jégkorszakbeli hatalmas glecserek koptató, csiszoló munkája Európa más vidékeitől teljesen elütő, meglepő szép formákra tagozott. Az Atlanti tengerből a nyugati partokon hirtelen emelkedik ki e félsziget úgy, hogy 100—200 km. távolságban mindenütt 1000 m. fölé emelkedik s a víz- • választótól már lankásan esik kelet felé. A meredek nyugati partokat a fjordok szakgatják meg, néhol 180 km. hosszban nyúlva be az örökös hó és glecserek övébe. A fjordok igen hosszú, aránylag keskeny és meredek sziklaoldalaktól szegélyezett tengeröblök, a melyek belső részeiben a sziklaoldalak gyakran 1000—1500 m. magasan csaknem függőlegesen emelkednek ki a tenger vizéből. A nyugati partok számos nagy esésű völgyei a fjordokba torkollanak, különösen a belső részeken szép vízeséseket alkotva. A fjordok, mint víziutak, rendkívül becsesek, mert a vízválasztó közelében lévő, úgyszólván hozzáférhetlen lakott helyeket megközelíthetőkké teszik és a belsejükben lévő vízesések erejének kihasználását teszik lehetővé. A geológusok ma már a fjordokat nem tekintik csupán a jégkorszak előtti folyók kimosóereje és a glecserek munkájának, hanem nagyrészt tektonikus eredetűeknek is. A fjordoknak és a beléjük ömlő völgyeknek, sőt a menedékes keleti lejtő völgyeinek mai alakját is a jégkorszak glecserei adták meg. Ők súrolták le a csúcsokat, a nyugati meredek és a menedékes keleti lejtőt is és a jégkorszak előtti, a maiaknál hatalmasabb folyók kivájta völgyeket teknő alakban még mélyebbre koptatták és bennök üregeket vájtak és morenákat'hagytak hátra s az egyenletes esést megszakították. így támadtak a mai lépcsős völgyek és bennök a tavak. A norvég völgyek tehát általában geológiai szempontból ki nem alakult, u. n. «lépcsős völgyek» a többi rendes európai kialakult, vagyis hosszanti metszetükben a parabola alakját mutató völgyekkel szemben. E lépcsős völgyek jellemző sajátsága, hogy a rövid, nagy esésű szakaszokat tavak szakítják meg. De nemcsak a völgyek mentén találunk nagy eséseket, hanem a nyugati meredek partokon előfordul, hogy két külön völgy szomszédos tavai 1—2 km.-re vannak egymástól és 2—300 m. magassági különbség választja el őket. Természetes, hogy a nyugati tavak kisebb terjedelműek és a vízmennyiségek kiegyenlítődéseire nincs oly nagy hatásuk, mint a sokkal nagyobb terjedelmű déli és keleti tavaknak, de viszont e kis nyugatvidóki tavaknak e munkájukban és hasznos hivatásukban segítségükre jönnek a vízválasztók közelében lévő kiterjedt hómezők, glecserek és magas fekvésű tőzegek.