Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

1. füzet - I. Térfi Béla: A krassószörényi árvízkatasztrófák

2 A román határon levő, 1934 m. raagas Dobrivir csúcstól nyugat felé a Porta orientálison át Stájerlakanina-Szakalár (Szokolár) Fehértemplom felé húzódó hegylánczolat a vármegyét két, szinte különálló — északi és déli — részre osztja, melynek klimája egymástól különbözik. E hegygerincz legkimagaslóbb pontja az 1449 m. magas Szemenik; tőle délkeleti irányban a nérahalmosi hágón és Cherbelesen át Orsova felé húzódó gerinczvonulat viszont a déli részt osztja ketté elválasztván a Cserna és mellékfolyóinak vízkörnj'ékét a Néra medencéjétől, melynek déli határa a Cherbelestől kiinduló s Báziásnál végződő, úgynevezett Kraku-Almás hegygerincz, illetve dombsorozat. Az ennek déli lejtőjén eredő patakok már köz vetetlenül a Dunába folynak.A Szemeniktől Prislopon, Tornón (Tirnován) át húzódó gerinczlánczolat pedig я Temes vízkörnyékét különíti el a Berzava és Karas medenczejétől, melyeknek elseje a megye határán túl szintén a Temesbe, utóbbi azonban a Nerához közel közvetetlenül a Dunába ömlik. Az északi rész jelentősebb hegycsoportja még a Polyana-Ruszka. mely a Déli Kárpátok hegyiánczolatával a Vaskapú hágóval függ egybe s egyben vízválasztóul szolgál a Béga és a Temes, illetve mellékfolyója a Bisztra között. Ennek legmagasabb csúcsa az 1382 m. magas Pades. A Béga jobb partján húzódó dombsorozat pedig a Béga és Maros között alkot vízválasztót. A hegységeknek e tagoltsága következtében a vármegyében 6 vízmedenczét különböztetünk meg ú. m. Béga, Temes (ide értve a Bisztrát is), Berzava, Karas, Néra és Cserna (ide értve Bélaréka és Óhaba patakokat is) vízmedenczéit. E hegységek főtömegét kristályos pala (agyag- és főként csillámpala) és gránit alkotja, melyet sok helyen (Berzava és Karas között, Duna, Cserna mentén. Karánsebes vidékén stb.) hatalmas mészkővonulatok szakítanak meg. Ennek az alaphegységnek hegyoldalai meredekek s aránylag sekély termőréteggel borítvák, miért is mezőgazdasági mívelésre nem alkalmasak s csak erdőségek tarthatók fönn rajtuk. A hegyoldalak túlnyomó részét ma is erdő fedi, kivéve a községek közelében levő homlokokat, melyeket — mint arra később reá térek — régebben közlegelő czéljaira engedtek át, minek következménye az lett, hogy az erdőket elpusztították s helyüket bokros kecskelegelők; és termőtalajuktól megfosztott kopár területek foglalják el. Ennek az alaphegységnek egyes részei geológiai megállapítás szerint a fiatal harmadkor idejében lesűlyedtek s ezeket a súlyedéseket a fiatal harmadkor tengereinek vagy tavainak üledéke gyorsan feltöltötte. így származott a karánsebesi mehádiai, orsovai öböl, az Almás-medencze s a szikeviczai terresztrikus mediterrán terület. Ezeknek a medenczéknek anyaga laza törmelékkőzet és pedig kavics, homok és agyag, mely mélységénél s egyéb kedvező fizikai és kémiai tulajdonságainál fogva mezőgazdasági művelésre kiválóan alkalmas. Ez volt az oka annak, hogy a lakosság már ősidőktől fogva ezeken a medenczéken telepedett le és építette fel községeit. A meredek alapkőzetről lerohanó patakok e lankás medenczék széleire, érve sebességük csökkenése következtében lerakják a magukkal hozott kavicsot, homokot s alkotják az úgynevezett törmelékkúpokat, melyeket úgyszólván minden kisebb-nagyobb pataknak vagy folyónak a medenczébe torkolásánál megtalálhatunk.