Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

6. füzet - I. Kvassay Jenő: A nemzetközi Duna és Magyarország

1У5 096 méter orsovai vízállás alatt pedig az I. oszt. árúkra 24.000, а II. osztályúakra 16.000 korona, 2. Az 1873/74. évi nemzetközi bizottság által javaslatba hozott tarifa szerint az a) alatti árúkra 1700 frank, a b) alatti árúkra 2450 frank hajózási illeték esnék. 3. A Panama-csatornai illetékek szerint ugyanilyen terhelésű hajóra 3900, illetőleg 6500 frank. 4. Az európai Dunabizottság díjszabása szerint a hajó bemerülése szerint 1100—1700 frank. 5. Míg az aldunai munkálatokra megállapított díjszabás szerint magára a hajóra 200 korona, az 1000 tonnás rakományra 1800 korona, együttesen tehát 2000 korona illeték esik. A kivételes kedvezményű és teljes rakományú (kőszén, kő, czement, tégla és így tovább) 1000 tonnás hajó után pedig 800 korona. Ezek után arra a vádra, vájjon a szedett illetékek túlnagyok-e, nem tartjuk szükségesnek tovább kiterjeszkedni. A szedett illetékek ellen azt a további vádat is emelték, hogy vám jellegűek, a mennyiben nem a hajók térfogata, hanem különböző árúk szerint való megterhelésük után vetik ki. E vád bizonyára azon az összehasonlításon alapszik, hogy a sulinai torkolati hajózó illetéket tisztán a térfogat, illetőleg a regiszter-tonna (100 angol köbláb) után vetik ki. Az aldunai illetékek megállapításának módja azonban a hajózásnak nem lehet sérelme, sőt ellenkezőleg javára szolgál. Mindenekelőtt az üresen közlekedő hajók befogadó képességük arányában igen keveset fizetnek, egy tonna után csak 20 fillért, míg árúval megterhelve ugyancsak tonnánkint 180 fillért. Hogy ez az elbánás igazságosabb és a hajózásra kedvezőbb, alig szorul további bizonyításra, mert hisz abban a mértékben fizetnek több illetéket, amint nagyobb terhet szállítanak, vagyis amikor többet keresnek. De hivatkozhatunk ide vonatkozóan a Németbirodalomban 1911. évben deczember 24-ón életbe lépett hajózó illetékekre is (Schiffahrtsabgabengesetz Art. II. §. 9.), melyek a vasúti díjszabáshoz simulva öt osztályt állapítanak meg tonnakilométerenkint 0.02, 0.04, 0.06, 0.08 és 0.1 pfenniges tételekben. Különben is az aldunai hajózó illeték dolgában csakis egy kivétel van t. i. a teljes rakománnyal (kőszénnel és i. t.) terhelt hajókra nézve. Az ily elbánást pedig semmi esetre sem lehet vámszerű kezelésnek minősíteni, ahol tudvalevően a tételeknek százai szerepelnek (a magyar autonom vámtarifának 657 tétele van). Emellett ez illetékeket kivétel nélkül minden lobogó alatt közlekedő, tehát a magyar és osztrák hajó is viselni tartozik, a mi már magában ellentmond annak, hegy e tekintetben vámszerű elbánásról csak szó is lehessen. De a métermázsánkinti 18 fillérnyi tétel is ellentmond annak, hogy másnak, mint hajózó illetéknek tekinthessük, midőn pl. a búza legkisebb vámja a magyar autonom vámtarifa szerint métermázsánkint 6.30, a rozsé 5.80, a zabé 4.80, tengerié 2.80 korona. Amidőn tehát a megelőzőkben kimutattuk, hogy az aldunai hajózó illeték