Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

4. füzet - I. dr. Benedek József: A bökényi duzzasztógát és csege

13 A jó csegétől megkívánják, hogy az átzsilipeléskor a hajó ne «tánczoljon» benne, a minek az az előfeltétele, hogy a víz a kamarában mindenütt lehetően egyenletesen áradjon, illetve apadjon. Ezt a legjobban a falakon végighaladó olyan tápláló vezetékkel lehet elérni, a melyből kisebb csatornák, úgynevezett kiömlő nyílások ágaznak be a kamarába. Az alsóbégai zsilipeken azt tapasztalták, hogy lia ezek a kiömlő nyílások egyformák és egymástól való távolságuk körülbelől 4 méter, keresztmetszetük összege pedig mintgy 1'6-szer akkora, mint a tápláló vezetéké, akkor az átzsilipelés nagyon simán megy, mert egyrészt a szemben levő nyílásokon kitóduló víz egymásnak az elevenerejét lerontja, másrészt pedig minden nyíláson körülbelől egyforma mennyiségű víz ömlik át s így a kamarában hosszantirányú folyás sem támad. Ilyen elrendezést és ezt az arányt alkalmazták a bökényi zsilipnél is. A tápláló vezeték a falon végighaladva, a falbordákat áttöri. A 11. rajz E -F metszetének a baloldalából és a 26. képből látható, hogy a normális szakaszon körszektor-alakja van, a fejek felé azonban fokozatosan négyszögkeresztmetszetbe megy át (E—

F metszet jobboldala), még pedig azért, mert a körszektor-alakba nehezebb lett volna a neki megfelelő csatornatiltót megtervezni és keépíteni. Az átzsilipelés egyébként Bökényben is simán megy ; igaz ugyan, hogy a kamara megtöltésekor a víz igen sok levegőt is ragad magával, — a felső fő közelében levő kiömlő nyílások felett ilyenkor annyi légbuborék száll fel, hogy a víz szinte habzik tőle — s ez az átzsilipelést egy kicsit késlelteti, de az olyan kisforgalmú zsilipeken, a milyen a bökényi, ez nem baj.

1 Hogy a fenékszerkezeten és a zsilipfalakon a víz át ne szivárogjon, hátsó lapjukat befluátozták.-Ezt a fluátozást a következő módon végezték : a falak nyers elkészülte után a falfelszint vésővel érdessé tették, lemosták, azután czementtejjel leöntötték. Mikor a czementtej még nedves volt, a falra kőmüveskanállal híg habarcsot csapkodtak rá 2—3 mm. vastagon. Azután ezt a réteget sűrűbb vakolattal kisimították s a meghúzódó, keményedő vakolatot vassimítóval addig csiszolták, míg fekete fémfényú és teljesen sima nem lett. Végül az így nyert felszíneket először 20° Beaumée-süvüségü magnéziumfluáttal, megszáradása után pedig 40° Beaumée-sűrűségű czinkfluáttal befecskendezték.

2 Ehhez hasonló módon simították és fluátozták a táplálóvezeték falát is. A zsilipfalak belső oldalának nincsen semmiféle védőrétegje. Ezért sűrűn tettünk rájuk csúsztató oszlopokat, nehogy a hajók a nyers betont súrolják (lásd a 11. rajzon a hosszmetszetet és az E—

F metszetet). A csúsztató oszlopok karbolineummal telített tölgyfából valók s a falbordákba bebetonozott csavarokkal vannak a falra ráerősítve. így a hajók lökéseit közvetetlenül a bordák veszik fel. Ezeket a csavarokat a 22. kép jobboldalán lehet látni; túl rajtuk egymás felett két hajókikötő vas és a kamarába levezető vaslétra látható. Faragott követ sehol sem alkalmaztak, hanem e helyett a kényesebb részeket idomvasakkal burkolták. Ezeknek a szerkezeteknek típusos példája a kapuküszöböknek a borítása (27. kép). 1 Nagyobb forgalmú kamarazsilipeknél — mint pl. a soroksári Dunaág zsilipjénél is — ezen úgy segítenek, hogy a falba a tápláló vezetékből kiágazó kürtőket építenek be ; ezeken aztán a beszívott levegő felszáll. ' A íiuátok a czementhabarcs szabad meszével és alkáliáival vízben oldhatatlan fluórvegyíileteket alkotnak, a melyek 1 mm. vastag rétegben rakódnak le az így kezelt felszínekre.