Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

3. füzet - I. Iványi Bertalan: Gázlórendezések Szolnok és Csongrád között a Tiszán

•197 lehet már egy év alatt is a vízből leválasztani. A kanyarulatok felső részén, ott, a hol a görbület kezdődik, a hol az örvénylés aránylag semmi s a mélység sem jelentékeny, ott az iszapolóművek jól működtek. Elmosható talajba ágyazott kanyarulatok lefelé irányuló állandó vándorlásban vannak. A kanyarulat csúcsa előre siet, fölötte a szakadópart felső vége fokozatosan iszapolódik. Az iszapoltató rőzsemüvek tehát ott mutattak fel eredményt, a hol a vízfolyásnak nem volt határozottan ellenkező törekvése. Ez a megfigyelés adta meg a gondolatot a gázlóknak rözsemüvekkel és kotrással való rendezéséhez. A gázlók megjavításakor az iszapoltató rözsemüvekkel kirekesztjük és feliszapoltatni igyekszünk a széles kisvízi meder ama részét, melyet fölöslegesnek, károsnak s a folyás vezetésére, megtartására alkalmatlannak tartunk. A megszűkített mederben a kellő mélységet kotrással előállítjuk, vagy a mélyülést megindítjuk s a kirekesztett mederrész feliszapolódását a kikotrott anyag odaürítésével fokozzuk. Végül azt a partot, melyet a sodor vezetésére alkalmasnak tartunk, fűzfasövényültetéssel megkötjük, erősebb görbület esetén pedig partvédőművel biztosítjuk. A középvíz medre a Tisza Szolnok és Csongrád közötti szakaszán jól kifejlődött, általában egységes és mély. A régebbi mellékágakat kirekesztették, vagy pedig a t'eliszapolódás állapotában vannak. A középvízi meder vonalait a Tiszaszabályozás jól-rosszúl megalkotta, rajta változtatni ma már csak kivételesen lehet. A gázlók rendezésekor tehát a határok megadottak. Csak a gázló és közvetetlen környéke vonható be a szabályozásba, a középvíz medrét mindig meg kell tartanunk. A gázlók rendezése csnk a kisvizekre szól. Ilyen lévén a helyzet, minden gázlónál ad vizsgáljuk, hogy az erősebb görbületekkel, kanyarulatokkal határolt szakaszon belül, a meglévő középvízi mederben milyen legtermészetesebb módon tehetjük a kisebb vizek útját állandóvá és mélyebbé. A gázlók közül először az inokai rendezése került sorra. Ez a gázló megjavítása előtt az úgynevezett rossz gázlók típusába tartozott. A balpart és jobbpart mellett keletkezett mélyedések közötti fenékhát magassága a rendezés előtt «0» alatt 300—320 czentiméter volt. Minthogy e helyen a legkisebb víz «0» alatt 280 czentiméter, 240 czentimétert pedig minden másodikbarmadik évben elér a kisvíz, a gázló mélyülésének figyelembe vételével sem volt e helyen 4—5 decziméternél, illetőleg 8—9 decziméternél nagyobb a mélység úgy, hogy e gázló, mint a szolnok-csongrádi szakasz legnagyobb hajózó-akadálya volt ismeretes. A meder a gázlóban 300—340 méter széles s még a nullvízi meder szélesége is elérte a 250 métert, holott normális szélessége csak 130—140 méter. (7. kép.) A gázló megjavítására már 1892-ben megtörtént az első lépés. Ekkor a rendkívüli mederszélesség csökkentésére s a kisvíz összeszorítására a balpart felöl kőből és rőzsehengerekből párhuzamosom épült, melynek magassága a «0» vízzel színeit. Minthogy azonban e párhuzamosom alakja rendkívül merev veit, azonkívül a meghagyott kisvízi meder szélessége még mindig nagy maradt, a vízfolyás nem helyezkedett a párhuzamosmű mellé s a gázló nem javult meg. Kóborlásában a víz a párhuzamosműtől mindjobban eltávolodott, annyira, hogy a jobbpar-