Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

3. füzet - I. Iványi Bertalan: Gázlórendezések Szolnok és Csongrád között a Tiszán

•194 galma ugyanis Szegedig nagyon élénk. A tutajok elsodorják, a tutajosok meg ellopják a kitűző-jeleket ; ezenkívül a tiszai halászok is sietnek kihalászni a megmaradt úszókat. Minden gázlóhoz tehát őrt kellene állítani, hogy a munkának foganata legyen. Ennél jobb megoldás a szélesebb kotrás, mely ellentétben sincs az egészséges szakaszok fenékalakulásával. A kikotrott anyagot bátran üríthetjük a megtámadásnak jobban kitett part mellé, szívóssága és fúlya következtében sokáig ellenáll az elmosásnak s mindaddig védi a partot. Ezzel a keresztszelvénynek csak kedvezőbb alakot adunk, méretén alig változtatunk. Ilyen módon javítjuk meg a menyórai gázlót. Más eljárást kell követnünk gázlóink másik fajtájánál, azoknál nevezetesen, a melyeknél a gázló széles mederben fekszik s a hol a mederfenék anyaga részben, vagy teljesen homok. Ezekben a gázlókban iszapoltató rözsemüvekkel, partbiztosítások/cal és kotrással dolgozunk. Mielőtt ezek tárgyalására térnék át, vázlatosan ismertetnem kell a rőzseművek szerkezetét s a rendszer keletkezésének történetét. A mesterséges iszapoltatóművek alkalmazása régi dolog a folyószabályozások történetében. Ez iszapoltató eszközöknek a középső és alsó Tisza természetének megfelő formát Malma Gyula adott, a sátoralak alkalmazásával. Maiina Gyula a «Gazdasági Mérnök» 1901. évi 51. és 52. számában ismerteti először ama kísérleteit, melyeket a maga szerkesztette, dróttal szőtt rőzseponyvákból készített iszapoló művekkel végzett. Közülök különösen a sátoralakú műveket emeli ki. A rőzsesátorok vastagabb (44—50. számú) fajta drótvázra vékony (18 — 20. számú) dróttal rászőtt rőzseponyvákból vannak összeállítva s különböző nagyságban készíthetők. Alakjuk háztetőszerű, szövésük ritka, anyaguk fűz- vagy nyárfarőzse. Mi munkálatainkhoz az 5Ю méter hosszú, 22 méter széles, 2-0—6"0 méter magas rőzsesátrakat alkalmaztuk eddig. A sátrak feneke is rőzseponyva, melyet öt darab keresztirányú nyersfa-dorong merevít. A sátrak fenekét beliil szalmával bélleljük és 3—4 köbméter földdel terheljük meg; a föld fölé ismét szalmabólés, föléje rőzseponyvatakaró jön, a melyet a fenékponyva drótjaival összekötve szorítunk le. A sátrak két végét szintén rőzseponyva zárja le, ezek a kapúk. A kapukat, ha a sátort leterheljük, beteszszük s dróttal a fenék- és oldallapokhoz erősítjük. Ha még a felállított sátorlapokat felső drótkötésüknél egymással összeerősítjük s erősebb ágakból való korczokkal megmerevítjük, készen áll a sátor. A rőzsesátor ily módon készül szárazon és ilyen módon készül a munkatutajokon is, ba a sátrakat sülyesztéssel kell elhelyezni. (4. és 5. kép.) A sülyesztendő rőzsesátor két ledeszkázott munkatutaj között keresztben lerakott padlókon épül fel. A padlók végei a munkatutajok hosszában a szélükön elhelyezett s vaskapcsokkal leerősített görgőfákon nyugosznak és a sátor felállítása közben kapcsokkal vannak a görgőkhöz s a munkatutaj deszkázatához erősítve. Maga a sülyesztés akként történik, hogy a kellően lemacskázott munkatutajok egyikén a tartóköteleket meglazítjuk, a sátrakat viselő padlókból a kapcsokat kiszedjük s a fix munkatutajtól a másikat lassan eltámasztjuk mindaddig, míg a padlók végei a görgőkről lecsúszva a vízbe nem csapódnak; a rőzsesátor fenékterhe miatt lesülyed és a fenéken talpraáll. A padlókat mély vízben a víz fellöki, ha pedig a víz sekély, a padlók ferdén állnak s kihúzhatók a sátor alól. A munkatutajok 25—25 méter hosszúak. Egyszerre két-két sátor sülyeszt-