Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

1. füzet - II. Maurer Gyula:Az écskai csegézőművek vasszerkezetének mázolása

22 szögecselt, hengerelt vasakból kellett készíteni, e gátaknál nagyfontosságú, hogy az állandóan víz alatt levő részeket megóvjuk a rozsdától. A vasszerkezetek rozsdásodását a víz szénsavtartalma okozza, s a mely vízben szerves anyagok vannak, benne e szerves részek égéstermékekép szénsav is található. Kivételesen vannak ugyan olyan vízfolyások is, a melyekben a meder kőzetei a szénsavat lekötik, de ez csak kivétel. Azoknak a folyóknak, a melyeket csegéző müvekkel hajózhatóvá teszünk, rendszerint csekély a vízhozományuk, kicsin}' az esésük és nagyobb kulturájú vidéket szelnek át. E folyók tehát rendszerint bőségesen fertőzve vannak oldott és szilárd szerves anyagokkal, a melyek közül a szilárd részek a feneket ellepik. Ezért vizük már bőségesen tartalmaz szénsavat, de mindenesetre tartalmazni fog a folyó csatornázása következtében. Általában tehát ritka és kivételes az az eset, a midőn e nemű műveinknél a vízalatti hengerelt vasszerkezetek védelméről nem kell ónozással, czinkezéssel vagy pedig mázolással gondoskodnunk. E fentartás és mázolás költségei ily víziépítményeken pedig természetszerűleg sokkal nagyobbak, mint pl. a hidakon. Ez okból is Francziaországban, valamint Belgiumban igen sokáig idegenkedtek attól, hogy a fenékre lefektetendő bakokat nem tömör, hanem hengerelt és szögecselt vasakból készítsék s a táblás gátak alkalmazását a tűk hosszának növelésével igyekeztek elkerülni. A francziák azonban, a kik a kezelhetőségre való tekintettel a tűk legnagyobb hosszát mintegy 3 3 méterben állapították meg, mihamar elérték a tűsgátak alkalmazhatóságának határát és kénytelenek voltak hengerelt vasakból készült vízalatti szerkezeteket használni. Ennek megfelelően ők szereztek a mázolásra vonatkozóan legrégibb tapasztalatokat s az a máz is, a melyet az écskai művekhez eredetileg használtunk és ma is használunk, tőlük származik. A tűk hosszát illetőleg a németek tovább mentek a francziáknál, ezeket pedig a csehek szárnyalták túl. A Moldva első és második dúzzasztóműveiben 460 méter hosszú tűket is találunk. Csak a midőn meggyőződtek arról, hogy ily hosszú tűk kezelése alig lehetséges, tértek át a táblás és. hídgátakra. Ujabban a csehek a tűk legnagyobb teljes hosszát 4'35 méterben állapították meg. A bökényi dúzzasztómű tűinek hossza 4-30 méter. Általában a tűknek ezt a hosszát is túlzottnak kell tekinteni s ily tűket lehetőleg csak többnyílású dúzzasztóművekben czélszerű alkalmazni, a hol a vízszínszabályozás legalább részben a többi, magasabb fenekű nyílásokban történhetik. Az a gyakorlat, a mit régebben a Moldván követtek, hogy a legmélyebb küszöbű nyílás zárva maradt és a vízszínszabályozás, vagyis a víz átbocsájtása teljesen a kevésbbé mély nyílásokban történt, a medernek, vagyis a sodor vonalának áthelyezésére vezetett. A Moldva alsó három és az Elba további vízlépcsőinél azután már a legkülönbözőbb szerkezeteket találjuk, újabban nagyobb állványtávolságú tűsgátakat, szögecselt vasbakokkal is. A vasszerkezetek fentartása és mázolása nem mindenütt kielégítő. A fentartás kérdése azonban mái' igen szépen, bár talán költségesen van megoldva az Elbának a Moldva torkolata fölötti első, melniki vízlépcsőjénél. A mélyebb hajózó nyílás elzárása hídgáttal, még pedig a magas árvizekre való tekintettel, emelhető hídgáttal történik. A második nyílás küszöbe pedig már oly