Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

1. füzet - I. Térfi Béla: A krassószörényi árvízkatasztrófák

19 község kopár területének, illetve feltétlen erdőtalajú legelőjének átvétele útján nyerne legalább területben kárpótlást. A mennyiben pedig valamely község részére az elvont legelő helyett más terület a közelben fekvő erdőkből egyáltalán átengedhető nem lenne, ott legczélszerűbb a legelőterületbe beékelt magánbirtokokat állami támogatással megvásárolni, mi által a különben alig használható legelőterületből jó ligetes legelőerdőt lehetne alakítani. A legelőterületek ilyetén megszerzése azonban még csak félmunka, feljavításuk és állandó jókarban tartásuk nem kevésbbé fontos feladat. Hogy e feladat megoldható legyen, szükséges a kecskelegeltetés szabályozása vagyis a kecskéknek teljes kitiltása az összes, tehát még a magánerdőkből is. A kecskék csak az oly legelőkre, illetve a legelőnek oly részeire hajthatók ki, a hol sem a fában, sem a talajban egyáltalán nem okozhatnak kárt. Ezek a területek az erdészeti bizottság hozzájárulásával lennének a községek kérelmére, vagy kérelem hiányában hivatalból a vármegye alispánja által kijelölendők. Ennek a rendszabálynak a megtartása a lehető legerélyesebben megkövetelendő. Igaz ugyan, hogy ily rendszabály úgyszólván lehetetlenné teszi a kecsketartást, de ez közgazdasági szempontból sem baj, mert hisz a kecske már régen megszűnt a szegény ember tehene lenni. Mint a helyszíni szemle alkalmával szerzett adataim igazolják, a kecskék java része a jobb gazdák kezében van, így pl. az 1910. évi összeírás szerint: Mehádia községben 100 birtokosnak összesen 2362 drb kecskéje van ; közülök 78-nak egyenként tíznél több, 20-nak kettőnél több és tíznél kevesebb, kettőnek pedig két-két kecskéje van ; van olyan gazda is, kinek 101 kecskéje járja a közlegelőt. Tiszovicza községben 42 birtokosnak 882 drb kecskéje van; közülök 37-nek egyenként tiznél több, 5-nek egynél több és tiznél kevesebb, egynek pedig egy kecskéje van; van azonban olyan gazda is kinek 42 kecskéje van. Ha a többi községek adatait vizsgálgatjuk, közel ugyanerre az eredményre jutunk. A kecskelegeltetésnek ilyen erős megszorításával kapcsolatban főleg a szarvasmarha- és mellette a juhtenyésztés lenne minden rendelkezésre álló eszközzel előmozdítandó. Ezek az eszközök között első helyen kell hogy szerepeljen a meglevő, illetve megszerzendő s legeltetésre állandóan alkalmas legelőterületek kitakarítása és feljavítása, valamint a legelőrendszabályok megalkotása és szigorú megtartása. Egyidejűleg azonban haladéktalanul hozzá kell fogni a már elkopárosodott területek s vízmosások megkötéséhez és beerdősítéséhez. Az a terület, melyet csak ily úton lehet a kultura számára visszahódítani, az egész vármegyében mintegy 10.000 k. holdra tehető. Ezeknek a vízmosásoknak hű képét adják a? 1., 8. és 9. sz. képek. A czél elérése érdekében azonban sok helyen szükséges lesz támasztófalakról szivárgókról, csurgókról, vízlevezető árkokról, sőt esetleg völgyzárógátak létesítéséről is gondoskodni, sőt ezekkel a munkálatokkal karöltve kell járni a patakok és folyók (főként a Bisztra) szabályozásának is. Minthogy pedig ezeket az erdősítő- és megkötőmunkálatokat egyöntetű terv szerint kell végrehajtani, tekintet nélkül arra, hogy egy részük esetleg 9*