Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

6. füzet - V. Apró közlemények

237helyébe húztak át fokozatosan vastagabbakat s végre magát a 30 mm. szemvastagságú hajóemelő lánczot. Öt ilyen lánczot kellett a kotró alá behúzni. A kotró megdülése következtében a jobboldali vendéghajó, melyre a kotró ráborult, betört s a megrongált helyen a lánczok nem tudtak elcsúszni, hanem az eltört deszkák szélében megakadtak s ha jobban erőltették, elszakadtak. Ezért búvárra is szükség volt (1. a 8. képet), ki az elakadt lánczokat a víz alatt vasrúddal szabaddá tette s egyúttal a kotrónak a víz alatt leszedhető alkotórészeit leszerelte, valamint a hordaléknak a kotró belsejéből való kiemelésekor is közreműködött. A búvár munkáját is nagyon megnehezítette a folytonos áradás ; egyfelől a zavaros vízben alig látott, másfelől a sebes vízben megállani nem tudott, hanem a fenékre fektetett, elől lehorgonyozott lánczba kapaszkodva, csak hasonfekve, félkézzel dolgozhatott. A kotró alá húzott öt emelőláncz végét a hajóemelő orsókhoz erősítették. Az orsóknak karos elrendezésű csavaranyáit az emelés folyamán, a szükséghez képest, 4—8 ember hajtotta. Az elrendezés vázlatosan, a következő volt: A gerendák, melyekre az emelőcsavarokat helyezték, két-két 60 cin. középátmérőjü fenyőszálfából állottak. Ezek a fenyőszálfák a kiemelés folyamán annyira meggörbültek, hogy tartani lehetett attól, hogy a kotró teljes súlyát nemfogják megbírni és eltörnek. Ezért a kiemelés fokozatosan történt, azaz abban a mértékben, a mint a kotrót emeltük, az emelő dereglyéket a hozzájuk csatolt kotróval fokozatosan az alatta levő kavicszátonyra húztuk 3 erős száraztekerő segítségéve] s a felső horgonyköteleket ebben az arányban folyton utána eresztettük. így a kotró egyes részei mindig a fenéken nyugodtak s az emelő gerendáknak nem kellett az egész súlyt hordaniok. Különben, hogy a hajóemelő eszközöknek milyen nagy erőt kellett kifejteniük, elképzelhető abból, hogy az emelés folyamán az emelőcsavarok 17 i. kép.