Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

1. füzet - IV. Hajós Sámuel: Az 1909. évi szigai jégtorlódás megbontása

39 kihasználni nem lehetett, mert délután 4—5 óra között már a visszautazásra kellett gondolni. Az időjárás folytonos rosszabbodásával és a munkának előbbre haladásával azonban ez az állapot továbbra tartható nem lévén, örömmel fogadtuk el Frigyes Főherczeg béllyei uradalmának azt a rendkívüli lekötelező meghívását, hogy munkálkodásunk idejére lakjunk a kazuki erdőtelepen, mely az átvágás partján fekszik s mindössze 2 kilométernyire van a legalsó torlasztól és telefonállomás lévén, a hivatalos közlekedés szempontjából is kitűnően megfelel. Maga a torlaszbontó munka, mint az előzőkből már kivehető, kizárólag egy 8 10 méter széles csatorna kidolgozására irányult, melyet robbantássai elősegített emberi erővel hajtottunk végre. Ehhez képest mindenekelőtt a kitűzött csatornát 25—40 cm. széles árkokkal elhatároltuk, a melyeken belül a jeget — a robbantó anyagok elégtelenségét tekintve a hol csak lehetett, kézi erővel feszegettük ki és indítottuk útnak. Megjegyzendő, hogy a csatorna legalsó részét — körülbelül a sziget-csúcsig, 50—60 méter szélességben dolgoztuk ki, azt czélozván vele, hogy a csatorna felső szakaszáról lejövő jégtörmeléknek akadálytalan továbbvonulása az ottani zátonyos-sekélyes vízben biztosabb legyen. E tágított csatornatorkolat kidolgozásakor, mivel az első torlasztest itt gyökerezett, csakhamar a dinamit segítségére is szorultunk, melyet itt, — nagyobb területek szétrobbantásáról lévén szó, — elektromosan elsütött többes töltésekben alkalmaztunk. Minden más esetben, mint fentebb az általános részben tervbe vettük, csupán egyes, 1—5 kilós töltésekkel dolgoztunk, melyeket rendszerint 5 — 8 méternyi távolságban a síkvíz szélétől a csatorna tengelyében helyeztünk el (mindenkor a jégtest alatt). A tulajdonképeni torlasztestek áttöréséhez, a hol a jég a mederfenékig ért le, nem volt elég csak egy 5 kilogrammos töltésnek a csatorna tengelyében való elhelyezése. Ott a csatorna szélességében leginkább két-két aknára volt szükség, melyeket úgy helyeztünk el, hogy a lövések lehetőleg mindig nagyobb sarkok megbontására irányuljanak. Ilyen helyeken azonban egynél több lövőaknát egyszerre soha sem vágattunk, mert az egyes lövések hatása előre megállapítható nem lévén, a sok időt kivánó aknatörés munkája könnyen kárba veszhetett volna. Egyszóval torlaszos helyeken úgy rendeztük be a dolgot, hogy mindig csak a megelőző robbantás hatásának felderítése után jelöltük ki a következő akna helyét, ennek lemélyítése közben pedig a íendelkezésre maradt egész munkaerőt a felszínre került törmelék eltávolítására vetettük. Mint különlegességet említjük fel e helyütt, hogy a dinamitra való hosszas várakozásból eredt kényszerhelyzetben néhány napig puskaport is használtunk. Ezzel a gyenge robbantószerrel természetesen csak igen mérsékelt eredményt érhettünk el s ezt is csak a simább felszínű vékonyabb jégtakaró szétrepesztésével, a midőn inkább csak a feszitő dorong megvetéséhez szükséges hasadékok könnyebb előállításáról volt szó. Az összetorlódott tarajos jégnek puskaporral való megbontását meg sem kíséreltük. A puskaport 1 2 kilogrammos adagokban használtuk, még pedig eleinte hólyagba kötve, később pedig papírzacskóba csomagolva, melyet hogy vízállóvá tegyünk a kiálló kanoczánál olvadt guttaperkába mártottunk. A töltés elsütése, meg a hozzávaló kupakkészletünk el nem fogyott, elek-