Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

1. füzet - IV. Hajós Sámuel: Az 1909. évi szigai jégtorlódás megbontása

38 kazuki erdőtelepnél a torlasz a rendes jégpánczélba ment át, mely csak érdes felszínt mutatott és semmi további figyelmet nem érdemelt. A taraj vonulatok közé zárt, de még mindig méternyi vastag jégmezők két helyen : mindjárt a szigetcsúcsnál és a torlaszos szakasz felső harmadában, tehát nem messze Kazuktól mintegy 100—100 méter hosszú, 10—12 méter széles élénk folyású sikvíz területet zártak magukba, melyek nyilván az egyes torlaszcsoportok végleges elhelyezkedése közben állhattak elő. A helyzetnek ilyen módon való felismerése után szinte magától állott elő az a követelés, hogy az eltorlaszosodott szakaszon végig vagyis közel 2 kilométer hosszúságban a jégtestet fenékik fel kell hasítani, még pedig a rendelkezésünkre álló halászladikra, mint törmelék tisztító eszközre való tekintettel, 8 m. szélességben és lehetőleg a meder középvonalában ; takarékossági szempontból az előbbi megemlített két síkvízterületet természetesen útba kellett ejteni. Az általános munkaterv megállapításával egyidőben intézkedtünk a zombori hivataltól rendelkezésünkre bocsátott lövőszerkészletnek és szerszámoknak a helyszínére való kiszállításáról, valamint a munkásszemélyzet szervezéséről is. Lövőszerkészletünk igen szerény volt. Mindössze 150 kilogramm I. osztályú dinamitból állott, de a hozzá való megszabott bádogszelenczékből alig volt a dinamit x/s mennyiségére elegendő. A hiányt részben a raktáron levő, de más robbantó anyag (robbanó por) számára készült szelenczék átalakításával, részben pedig hevenyészve készített új szelenczékkel pótoltuk, de el voltunk határozva, hogy legvégső esetben a dinamitkolbászokat czukorszelenczékbe zárjuk vagy egyszerűen tapaszszal bevont vízhatlan papirburkolatban a gyújtótöltést magában foglaló szelencze mellé kötjük. Elektromos gyujtókupakunk is csak alig 15 lövésre való volt, magunkkal hoztuk tehát a mintegy 25—30 lövésre elegendő közönséges kupakot is kanóczostul. Volt végül : villamfejlesztő gépünk, melegítő edényünk és dinamit kezeléséhez szükséges némi egyéb kellékünk és felszerelő eszközünk. Kézi szerszámokban sem bővelkedtünk nagyon. Néhány jégvágó fejszénk, egy pár vasaltvégú dorongunk, 4- 5 hosszú nyelű lékvágónk és néhány csáklyánk volt. Romlékony feszítő dorongokat és a hosszú nyelű csáklyarudakat az erdőben vágtuk, a jégvágó fejszékben való készletet pedig egy-egy közönséges fejszével a munkások voltak kötelesek kiegészíteni. Magától értetődik, hogy a legfeljebb két napi munkára való lövőszerkészlet elégtelenségére való tekintettel sürgősen kértünk Budapestről, illetőleg közvetve a kincstári bányakezelőségtől Visegrádról kellő mennyiségű dinamitot és a hozzá való más kellékeket és gondoskodtunk, hogy szükség esetére egy pár száz kilogramm dinamitot a szükséges kupakokkal és kanóczokkal egy villányi kőbányából is kaphassunk. A segítő személyzet az első néhány napon át egy munkafelvigyázóból és 12 emberből álott, mely létszámot azután— lövőszerkészletünk fogytával — nagyobb kézierő kifejtésére lóvén utalva, 24-re emeltünk fel. Működésünk székhelyéül, kénytelen-kelletlen, Apatint választottuk, mely a munkatér alsó végétől is 10 kilométernyire fekszik, a honnan minden nap reggel hosszú, 2—3 órai ladikútat kellett — az akkori dermesztő hidegben — megtenni, hogy csak a munka színhelyére érjünk. Hogy mérnök és munkás már fáradtan érkeztek oda, azt mondani sem szükséges, de azt sem, hogy a napot teljesen